Az árbevétel 158 milliárd forintról 186,7 milliárd forintra emelkededtt a MET-nél, főleg az export miatt: most már a külföldről szerzett bevétel teszi ki az árbevétel 27 százalékát (2014-ben még 8 százalék volt ez az arány) - írja a portál.

Az export szinte egésze a "nem engedélyköteles földgázkereskedelmi és egyéb tevékenységből" keletkezett, míg a belföldi bevétel szinte egészében engedélyköteles földgázkereskedelemből. Igaz, eközben emelkedtek a cég költségei is, szóval a nyereség nem ugrott meg, sőt, az adózott eredmény minimálisan negatív lett. Ennek ellenére 2,4 milliárd forint osztalékot vettek ki a tulajdonosok.

A hitelnyilvántartás szerint 2015 februárban az ING Bank londoni fiókja vezette csoporttól 400 millió euró hitel terhelődött a cég eszközeire. Ez elképesztően sok pénz, vagy 124 milliárd forint. A cég 2015 végi mérlegében ebből 262 millió euró, mintegy 81 milliárd forint kötelezettség látszott  - olvasható a 444.hu-n.