Pozitívan értékelik a vállalkozói szövetségek, hogy Matolcsy György mai sajtótájékoztatóján bejelentette: 250 milliárd forintos refinanszírozási hitelkeret nyújtanak fejlesztési forgóeszköz-célokra és EU-pályázatok önerejére, illetve ugyanekkora nagyságú programot indítanak annak érdekében, hogy a vállalkozások olcsó forinthitellel válthassák ki a meglévő devizahiteleket.

Fontosak a részletek

A lehetőséggel főképp a kis cégek élhetnek, amit úgy kommentált lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, hogy végre ráébredt a kormány, hogy tenni kell valamit a szektor érdekében. Azt, hogy ezt a hitelt 0 százalékos kamattal nyújtja a kereskedelmi bankoknak az MNB (erre a bankok maximum 2 százalékos kamatot tehetnek rá, illetve a programhoz ezen kívül egy 0,5 százalékos garanciadíj-támogatás is kapcsolódhat) kifejezetten pozitívumnak nevezte Dávid, mint mondta: az elképzelés "első hallásra jónak tűnik".

Ugyancsak örömének adott hangot Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, aki szerint bár várhatóan hatalmas lesz az érdeklődés a lehetőségek iránt, az ördög a részletekben rejtőzik, így a következő két hónap tárgyalásain dől el, hogy hányan és kik élhetnek majd a konstrukciókkal. Az elnök azt támogatná, ha a hiteleket a beruházások irányába terelnék és nem forgóeszköz-vásárlásra költenék, mivel ezáltal lehet igazán támogatni a magyar gazdaságot. Fontosnak nevezte azt a hatást is, hogy ezáltal a jegybank a hitelezés felé tolja a pénzintézeteket.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) vezetője is azt emelte ki, hogy bár alapvetően nagyon jónak tartják az elképzelést, azért még megvárják a tárgyalások kimenetelét, hogy valóban megvalósulhat-e a 2-2,5 százalékos kamatozású hitel, vagy végül mások lesznek a feltételek. (Kevésbé optimisták a piaci elemzők, akik csak korlátozott pozitív hatást várnak a programtól.)

Előnyben a hazaiak, sorakoznak a kérdések

Azt mindhárom megszólalónk hangsúlyozta, hogy - bár senkit sem zárnának ki a programból, de - a lehetőséggel főképp a hazai tulajdonú vállalkozások segítenék, illetve azokat, akik Magyarországon forgatják vissza a pénzt. Abban is egyetértés volt a szövetségi vezetők között, hogy a program várhatóan nem fog kivételezni egyik szektorral sem, így bárki élhet vele, aki szükségét érzi.

Dávid ugyanakkor fontos kérdésnek nevezte azt is, hogy a most bejelentett intézkedést lehet-e integrálni a Széchenyi Kártya programba, amely eddig is kedvezményes kamatozású, állami kamat- és garanciadíj-támogatásban részesített hitelt nyújtott a mikro- és kisvállalkozások számára. Véleménye szerinte ugyanis nem új dolgot kell kitalálni, hanem azt, hogy hogyan vonható össze a két program. A devizahitelek kiváltásával kapcsolatban pedig azt emelte ki a szakember, hogy nem mindegy, hogy milyen árfolyamon lehet kiváltani ezeket. Parragh ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy sok cégnél a tulajdonos családi háza szolgál a devizaforrás fedezetéül, ami rengeteg kockázatot hordoz magában - ezt most egy kiszámítható hitellel meg lehetne szüntetni.