A Lidl megjelenése a kiskereskedelem csaknem egészére hatni fog, elsősorban az alacsonyabb árszinttel operáló diszkontokra és hipermarketekre, de közvetetten a kisboltokra és a szupermarketekre is - vélekedett Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. A jelentős hatás nem lesz azonnali, de a cég nagy hálózat kiépítésére törekszik, s tény, hogy ahol külföldön megjelent a lánc, ott kiélezettebbé vált a verseny, méghozzá elsősorban az árverseny - tette hozzá a szakember, aki szerint erre a hazai kereskedők is számítanak. A magyar piacon lévő kereskedelmi láncok közötti koncentrációs folyamatot valószínűleg tovább gyorsítja a Lidl belépése. Sok üzlet van Magyarországon, a jó helyek már foglaltak, így nem meglepő, ha az újonc saját egységét egy konkurenséhez közel nyitja meg - vélte Vámos György. A főtitkár szerint ez nem feltétlenül jár azzal, hogy elszipkázzák egymás elől a vevőket, sőt, a versenytárs közelsége - csakúgy, mint a Budapest környéki hipermarketeknél - még vásárlócsalogató is lehet, hiszen így a vásárlók két áruházban válogathatnak. A vevők az árversennyel jól járnak, s a beszállítók a hangsúlyozottan alacsony áron kínált, zömmel saját márkás termékek gyártásában is megtalálhatják számításukat. A kiskereskedelmi hálózat bővülése a foglalkoztatásra is kedvezően hat, ám az alkalmazotti létszám növekedése nem korlátlan - hangsúlyozta a szakember. Hosszabb távon a láncok terjeszkedésének leállása, a koncentrációval járó létszám-optimalizáció és a technikai korszerűsítés szabhat határt a létszámbővülésnek. Értékesítési áraink jelenleg is rendkívül alacsonyak, s az eddigi engedmények ezt követően is folytatódnak, ám az akcióinkat nem időzítjük a Lidl megjelenéséhez – nyilatkozta korábban a Világgazdaságnak (VG) Danks Emese, a Tesco Global Áruházak Rt. szóvivője. Szerinte az árak mellett a széles termékválaszték, valamint a kiegészítő szolgáltatások – egyebek között a diszkontbenzinkutak építése, éjszakai nyitva tartás – is segít a vásárlók megtartásában. A CBA felkészült a Lidl megjelenésére, ezzel kapcsolatban konkrét terveik is vannak, ám annak részleteit - érthető okokból - nem árulta el a lánc értékesítési igazgatója, Burger Ottó. Neubauer Katalin, a társaság beszerzési igazgatója a VG-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy mivel a Lidl-boltokban is sok a lengyel termék, a CBA július óta folyamatosan tárgyal lengyel élelmiszer-ipari beszállítókkal. Ennek eredményeképpen már a magyar lánc kínálatában is megjelent a lengyel instant tea, kávé, keksz, teasütemény, és jön a csokoládé is, amelyek ára várhatóan szorosan követi majd a Lidlét. A konkurens láncok prospektusainak tanúsága szerint egyébként többen is akciókkal készülnek a Lidl-premierre, de megfigyelők szerint nem biztos, hogy a későbbekben is az árakkal akarnak majd versenybe szállni. Sokan vélhetően kivárnak majd, s az első időszak tapasztalatai után döntenek arról, miképp vegyék fel a kesztyűt. (A NAPI Online az ügyben megkereste a Profit és a Plust is, ám az illetékesek fontosabb elfoglaltsága okán véleményük rejtve maradt.)