A magyar vállalatok a járvány hatására előre menekülnek: tízből négyen jelentek meg új termékkel vagy szolgáltatással az elmúlt 2 évben, amelyek az árbevétel ötödét adták. A magyar cégek 45 százaléka viszont a digitális transzformációt nem tartja fontosnak, tízből hat cég nem hajtott végre digitális fejlesztést az utóbbi két évben. Egyelőre kevesen foglalkoznak nagy mennyiségű adatok feldolgozásával és a mesterséges intelligencia alkalmazásával is.

„A K&H felmérése hiánypótló: a most elindított innovációs index időről időre megmutatja, hogy hol áll a magyar gazdaság az innovációs versenyben és a gazdaság főszereplői milyen fejlesztésekkel készülnek a jövőre” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációkért felelős vezetője. A kutatás keretében 360, a magyar magánszektor 32 ezer vállalatát reprezentáló, 300 millió forintot meghaladó árbevételű cég nyilatkozott az innovációs, digitális lépéseikről és terveikről.

Hármas alát kaptak a cégek

Első alkalommal összességében a közepesnél gyengébb teljesítményt mutat a K&H innovációs indexe, amely az idei első félévben 31 ponton zárt. A vállalatméret szerinti bontás alapján a legnagyobb - 10 milliárd forintot meghaladó árbevételű - vállalatok érték el a legjobb eredményt, 38 ponttal. A leginnovatívabb ágazatok közé tartozik az ipar és a szolgáltató szektor, a mezőgazdaság az ágazati bontás szerint a sor végén foglal helyet. 

Kedvező viszont, hogy a magyar cégek jelentős része nem állította le a fejlesztéseket a járvány alatt. Összességében a megkérdezett vállalatok 43 százaléka vezetett be új terméket vagy szolgáltatást az elmúlt két évben, a legnagyobb cégeknél ez az arány elérte a 70 százalékot. Az innováción alapuló új termékek és szolgáltatások az éves árbevétel közel ötödét adták. Így érthető, ha a cégek 42 százaléka tervezi újabb termék vagy szolgáltatás piacra dobását a következő egy év során.

Németh Balázs rámutatott: „az eredményekből az olvasható ki, hogy sok cég előremenekül, új termékek bevezetésével, automatizálással, digitális innovációval próbálja ellensúlyozni a válság miatt kieső bevételeket.” Beszédes viszont, hogy a válaszadó cégek mindössze 36 százaléka tartja fontosnak a digitális átállást, 45 százalékuknak ez jelenleg nem lényegi kérdés. A kutatásban is tetten érhető a téma felemás megítélése: míg a vállalatok kétharmada a szektorában az átlagosnál innovatívabbnak vallja magát, csak minden nyolcadiknak van írott innovációs stratégiája, és a működési költségüknek átlagosan 5 százalékát - a cégek fele alig 1 százalékot - költik digitalizációra.

Lemaradásban vannak a magyar cégek

Németh Balázs hangsúlyozta: „a magyar vállalati szektor lemaradásban van az úgynevezett big data területén, azaz a nagy mennyiségű adatok feldolgozását tekintve, mindössze 10-20 százalékuk foglalkozik ezzel”. A cégek mindössze 5-10 százaléka használ valamilyen mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást, a többiek nem is terveznek ilyen megoldásokkal.

A vállalatok leginkább forráshiány miatt nem fektetnek az innovációba, sokan attól tartanak, hogy nem térül meg a befektetés. A K&H innovációs vezetője szerint ezen enyhíthet, hogy az elmúlt időszakban sorra jelennek meg a kedvezményes, akár államilag is támogatott finanszírozási eszközök. Az új források gazdaságba áramlása pedig segíthet az innovációs folyamatok felgyorsításában, így a hazai vállalati szektor nemzetközi felzárkózásában – fejezte be Németh Balázs.