A K&H Bank 12,6 milliárd forint, a K&H Biztosító pedig 2,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2021 első negyedévében – közölte a vállalat.

Az eredmény a rendkívüli tételektől megtisztítva, mint amilyen a törlesztési moratóriumhoz kapcsolódó módosítási veszteség és a pénzügyi eszközök valós értékét érintő változás hatása, 19 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

  • Az év első három hónapjában a K&H összesen 134 milliárd forint új hitelt helyezett ki, teljes hitel volumene pedig éves összehasonlításban 11 százalékkal nőtt, és elérte az 1936 milliárd forintot.
  • A K&H lakossági hitelpiaci részesedése minden szegmensben nőtt. Az új lakossági hitelkihelyezések piaci részesedése 14,7 százalékra emelkedett az első negyedévben.
  • Az államilag támogatott lakásfelújítási hitel erősen indult a bevezetés után, a hitelkérelmek volumene elérte a  3,1 milliárd forintot május első hetének végéig.
  • Március 31-ig a K&H összesen 177 milliárd forint értékű hitelszerződést kötött a „Növekedési Hitelprogram Hajrá!” keretében.
  • A bank több újítást bevezetett: azonnali számlanyitási szolgáltatás; mobilbanki applikációján keresztül elérhető rendszeres befektetési szolgáltatás; Google Pay okostelefon-alapú fizetési megoldás; azonnali elektronikus zöldkártya  szolgáltatás kgfb ügyfelei számára.

A K&H Biztosító 2,6 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2021 első negyedévében.

A nem-élet terület díjbevétele 16,9 milliárd forintot ért el, főként a casco (+13 százalék éves szinten), a lakásbiztosítási (+11 százalék éves szinten) és a kkv biztosításoknak (+9 százalék éves szinten) köszönhetően. Az életbiztosítási üzletág éves szinten 15 százalékos növekedést ért el a rendszeres, biztosítási egységhez kötött (unit-linked) nyugdíj termék, illetve 20 százalékos éves szintű emelkedést a rendszeres, biztosítási egységhez kötött (unit-linked) nem nyugdíj termék esetében