Egy magyar érdekeltségű dubaji cég látta el Hollandia kabuli nagykövetségének objektumvédelmét, a társaságnak 26 magyar alkalmazottja dolgozott az afgán fővárosban - tudta meg a hvg.hu.

A holland diplomaták a tálibok hatalomátvétele miatt egyik pillanatról a másikra elhagyták a nagykövetséget, de a magyar biztonsági szakemberek még Kabulban várják, hogy elrepüljenek onnan. A lap értesülése szerint a magyarok várhatóan a britek segítségével jutnak majd ki az országból.

A 24.hu-nak sikerült telefonon elérnie az egyik magyart, aki elmondta, hogy szombat hajnal óta a kabuli repülőtéren vannak. Azt mondta, biztonságban vannak, és úgy tudja, hogy kedden vagy szerdán elrepülnek Afganisztánból. De nem a magyar kormány segítségével, hanem a holland külügy közreműködésével. Beszélt arról is, meglepve olvasta, hogy a magyar külügyminisztérium nem tud kint tartózkodó magyarokról, miközben 25 társával már hosszú idő óta kint dolgoznak.

A holland védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy a Kabulban állomásozó összes diplomatát, nagykövetségi alkalmazottat és családtagot evakuálják, és kimenekítik a Hollandiában menedékjogot élvező tolmácsokat is - írta a hvg.hu.