A 2016. március 31-ig kiegyenlítetlen kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, így azt mérlegelés nélkül, adók módjára hajtja be NAV - olvasható a tanácsadó vállalat közleményében.

Érdemes a határidőt betartani, hiszen tényleges végrehajtás indul a nemfizetők ellen és a NAV a tartozáson felül további 5 ezer forint végrehajtási díjat is felszámít majd. Kibúvó sincs, hiszen az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti, ráadásul a végrehajtás megindításának ténye a cégnyilvántartásba is bekerül, ami további kellemetlenségeket okozhat.

Az Országgyűlés 2011-ben módosította a kamarai törvényt módosítása három lényeges változást tartalmaz: a 2012. január 1-től életbe lépett rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek kötelesek

 

  • Kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni,
  • A kamarai közfeladatok ellátásához évente 5000 forint kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból),
  • A Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

A kamarai tagság továbbra is önkéntes, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá. A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni és kamarai hozzájárulásukat megfizetni.