A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal vehető fel.

A Diákhitel1 konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

QP | Quality Placement

Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású diákhitel, a kihirdetett kamatmérték rekordalacsony - tette hozzá a vezérigazgató az MTI beszámolója szerint.

Az immár 2001 óta működő diákhitel-konstrukciót mintegy 400 ezer hallgató vette igénybe. Egy felmérés során 52 százalékuk mondta azt, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna elkezdeni, folytatni vagy befejezni tanulmányait.

A Diákhitel Központ a 18 év alatt több mint 363 ezer hallgatóval kötött Diákhitel1 szerződést 310 milliárd forintot meghaladó értékben, Diákhitel2 szerződést pedig csaknem 37 ezer hallgatóval több mint 36 milliárd forint értékben.

A szabad felhasználású diákhitel külföldi résztanulmányokra is költhető, rugalmasan törleszthető, előtörlesztése ingyenes. A Diákhitel2 csak magyarországi tanulmányokra fordítható, a képzési költség egészét fedezheti, és törlesztése szintén rugalmas.

Október 1-től új terméket vezetnek be, amelyet azok vehetnek igénybe, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával - jelentette be Magyar Péter.

Tavaly a DK összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott. A Diákhitel1 konstrukciót 6 százalékkal többen, a Diákhitel2 konstrukciót 34 százalékkal többen igényelték, mint 2017-ben.