Tavasszal indítja újra az italhűtők gyártását a korábban bezárt finn hűtőgépgyártó Helkama Forste Kft. tatai telephelyén az új tulajdonos, a kanadai-magyar Coldmatic-General - jelentette be Hörömpöli László, az egyik tulajdonos, a cég ügyvezetője. A vételárral együtt kétmilliárd forintnál nagyobb összeget kell beruházni a gyártás indítására. A január végi átvétel után, a megrendelésektől függően indulhat újra tavasszal a termelés, kezdetben 45 munkavállalóval - idézte az ügyvezetőt az MTI.

Az Opten cégtárának adataiból kiderül, hogy a tatai székhelyű Coldmatic-General Hűtőipari és Kereskedelmi Kft.-t 1999-ben Newco Kft. néven alapították, Coldmatic-General elnevezéssel 2000-től működik. Fő tevékenysége nem háztartási hűtő, légállapot-szabályozó gyártása, jegyzett tőkéje 126 millió forint. A cég szerény eredménnyel működik. Nettó árbevétele 2010-ben 33,2 millió forint volt, ami 5,3 milliós csökkenést jelent 2009-hez képest. Mérleg szerinti eredménye a 2009-es 816 ezer forintról 2010-re 165 ezerre esett vissza. A cég tulajdonosa 1999 decemberétől a Cipruson bejegyzett Shlesinger Enterprises Ltd. - derül ki az Opten adataiból. Korábban, az alapítását követő két hónapon keresztül a nagykereskedő Intercooperation Marketing és Disztribúciós Rt. érdekeltségében állt a társaság.

A kezdeti létszámmal napi 150 italhűtőt lesz képes készíteni a gyár. Jelenleg a Helkama régi partnerei visszaszerzésén és új megrendelések megszerzésén dolgoznak - közölte az ügyvezető. Hörömpöli tájékoztatóján elmondta, hogy 2000-ig ő irányította a Helkamát, majd a szomszédos telephelyen alakította ki saját hűtőgépgyárát, ahol a kanadai piacra termeltek, együttműködve a mostani társtulajdonossal, George Zafírral. A vállalkozás csarnokait később bérbe adták, azonban a Helkama megvásárlásával jó lehetőséget látnak a gyártás újraindítására - tette hozzá a cégvezető.

A húsz éve Magyarországon jelen lévő Helkama Forste felszámolása 2011 augusztus végén indult el, mert nem hozott eredményt a cég megmentésére tavaly indított csődeljárás. A kereskedelemben és vendéglátásban használt hűtőket gyártó üzem 150 embernek adott munkát.