A budapesti étterem 1877-ben nyílt meg a Ferenciek bazárjában, majd 1925-ben a híres vendéglátó dinasztia, a Spolarich család vette meg és alakíttatta ki a ma is látható, magyar gótikát és a török elleni harcokat idéző belső terét. 1934-en Károlyi László vette bérbe az éttermet és adta neki a ma is használatos Kárpátia nevet - olvasható az étterem honlapján. A privatizáció után, 1997 októberében a Forum szállodát vezető, majd külföldön dolgozó Niklai Ákos vette meg az éttermet.

Niklai Ákos hosszú éveken át a szállodaszövetség elnöke is volt, egészen mostanáig ő vitte a Kárpátiát - írta meg a HVG. Az étterem jelenleg zárva tart, ahogy az üzemeltető cég beszámolójában a tulajdonosok fogalmaznak: a bevételek tervezhetetlenek, az újranyitás ellehetetlenült.

A Kárpátia Étterem Vendéglátóipari és Kereskedelmi Kft.-nek tavaly novemberben indult el a felszámolása, a cég tulajdonosa fele-fele arányban Niklai Ákos és a három magánszemély tulajdonában lévő Eastinvest Kft. Az étteremüzemeltető cégnek 2017-ben és 2018-ban még 300 millió forint feletti nettó árbevétele volt, 2019-ben 290 millió forint, majd a járvány első évében 36 millió forint - derül ki a Céginfo.hu adataiból. A vesztesége 2019-ben 19 millió, tavaly már 63 millió forint volt novemberig, amikor is elindult a felszámolása. A kötelezettségállománya 53 millió forintot tett ki, ami mind rövid lejáratú kötelezettség - ebből szállítói tartozás 16,5 millió, banki 5,9 millió, NAV-os 9,4 millió forint volt.