A néhai Andy Vajna öt fővárosi kaszinója megsínylette a pandémiát, de a Las Vegas Casino Zrt. így is 8,3 milliárd forint osztalékot fialt az új tulajdonosnak, a Garinvest Projekt Zrt.-nek - írja a 24.hu. Ez az egyebek mellett az építőiparban és az online kassza bizniszben érdekelt milliárdos Garancsi István és - a Habony Árpád volt üzlettársa, a Századvég Gazdaságkutató társtulajdonosának, a vasúti kocsik és repülők gyártása iránt is érdeklődő - Szalay-Bobrovniczky Kristófnak a közös cége, amely tavaly tavasszal vette át a Vajna-féle kaszinókat.

A kaszinók üzemeltetésére koncessziós joggal rendelkező, bevételt jogdíjból és menedzsmentdíjból hozó Las Vegas Casino Zrt. 682 millió forint nyereséget hozott 2020-ban. Az öt kaszinót működtető LVC Diamond Kft. 26,2 milliárd forint árbevételt produkált tavaly, ami 6,5 milliárddal gyengébb az egy évvel korábbi forgalomnál. Az adózott eredmény ugyancsak szerényebb lett, tavaly 7,6 milliárd forint nyereséget mutattak ki, míg egy évvel korábban 11,7 milliárd volt a profit. A cégek összes, 8,3 milliárdos nyereségét kiveszik osztalékként a tulajdonosok.

A portál arról is beszámolt, hogy Vajna kaszinói közel 20 milliárd forintért kerülhettek az új tulajdonosokhoz. A kaszinós projektcég Garinvest Projekt Zrt.-t 2019 novemberében alapította a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi Garinvest Zrt. nevű cége, majd csatlakozott hozzá Szalay-Bobrovniczky London Capital Zrt. nevű cége (a részesedésük 60-40 százalékos).

Hitelből és cégkölcsönből vásárolták a kaszinókat

Piaci hírek arról szóltak, hogy Vajna üzlettársa, Samuel Russell Falconello 60 millió euró körüli árat szeretett volna elérni. A Garinvest Projekt Zrt. mérlegében ha nem is éppen ekkora, de hasonló összeg szerepel: 19,452 milliárd forintot tüntettek fel befektetett pénzügyi eszközként, ami a Las Vegas Casino Zrt. 100 százalékos üzletrészét takarja. A szabályok szerint bekerülési értéken kell szerepeltetni a befektetést - ezek szerint közel 20 milliárd forintba került a kaszinóbiznisz átvétele, írja a 24.hu cikkének szerzője.

A kaszinós projektcég mérlegéből az is kiderül, hogyan finanszírozzák az üzletet. Az összesen 19,987 milliárd forint hosszú lejáratú kötelezettségből

  • 10,5 milliárd forint növekedési hitel,
  • 9,487 milliárd forint kapcsolt vállalkozásoktól kapott kölcsön.

A jegybank kedvezményes hitelprogramjából, a kkv-k segítésére, gazdaságélénkítésre létrehozott nhp-ból a Takarékbank közvetítésével 7 milliárd, a Gránitbank beiktatásával pedig 3,5 milliárd forinthoz jutott a Garinvest Projekt Zrt.

A kaszinóbizniszhez szükséges kölcsön másik fele a Garinvest Projekt Zrt. tulajdonosainak a mérlegében lelhető meg: Szalay-Bobrovniczky London Capital Zrt.-je 3,2 milliárd forintot, Garancsi Garinvest Zrt.-je pedig 6,2 milliárd forintnyi euróhitelt nyújtott a kaszinós projektcégnek - írja a lap. (A Garivest Zrt.-nek van egy hongkongi leánycége, a Rockway Investment Ltd., amely 2019-ben 6,1 milliárdos osztalékot utalt a tulajdonosának.)