AZ államtitkár szerint már a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik. Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint - idézi az MTI az interjút.

Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét, utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma - mondta Izer Norbert.

A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly. Az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.