Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kata fenntarthatatlanná vált, ezért az Országgyűlés által elfogadott módosítás illeszkedik abba az irányba, amit a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javasolt korábban, ugyanakkor kissé erőteljesre sikerült – ennek részleteiről beszélt Parragh László MKIK-elnök az M1-en, a beszélgetést a Telex szemlézte.

Nem fizetnek eleget

Ma nagyjából a munkavállalók 15 százaléka katás, következésképpen kikerüli azt a szabályozási rendszert, ami fönntartja az állam működését, tehát a társadalombiztosítási járulék, szja területét, és úgy gondoljuk, hogy ezen mindenképpen változtatni kell - véli Parragh László.

Parragh arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan számítás, amiből kiderül, „mennyi kár érhette a magyar államot”, azt válaszolta, hogy „létezik ilyen, de az adótitok kategóriába tartozik, tehát erről nem illik vagy nem szerencsés beszélni. Nyilvánvalóan statisztikai adatok rendelkezésünkre állnak.”

"Az én lelkiismeretem abszolút egyszerű és tiszta"

Parragh László azt is mondta, hogy jobban szerette volna, ha szeptember helyett csak januárban változik a szabályozás, mert az évközi változásnál a bürokratikus terhek miatt „többe kerül a hús, mint a leves”. De természetesen elfogadják, hogy a kormány máshogy döntött.

Parragh szerint "a helyzet egyszerű, ha azt akarjuk, hogy a kátyúk az utakon be legyenek foltozva, hogy működjön az egészségügy és az oktatás, és működjön az ország, akkor ennek a terheit valakinek meg kell fizetni, és ez a munkavállalók és a munkaadók terhe. Ha ez alól a teher alól ki lehet bújni jogszabályszerűen, akkor az nem szerencsés. Ilyen értelemben - a kata-módosítást ért kritikákra reagálva Parragh azt mondta - az én lelkiismeretem abszolút egyszerű és tiszta". 

A kedden megszavazott törvényjavaslat 18 millió forintra emeli a katás bevételi értékhatárt, az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint lesz. Ugyanakkor a jövőben csak azok a kisadózó vállalkozások választhatják ezt az adózási formát, akiknek csak magánszemélyektől származik bevétele (kivéve a taxisok). A katások túlnyomó többségének más adózási formát kell szeptembertől választania.