A tavalyi aratásközeli árakhoz képest durván 30 százalékkal ment fel a búza ára, van olyan minőségi termék, amely ennél is jobban drágult - mondta a szakember.
Az energiaárak 30-40 százalékkal emelkedtek, a gázolaj 80 forinttal drágult januárhoz képest, de a munkaerő is több kerül
Azt gondolom, a sütőipar nem egy olyan ágazat, ahol hatalmas nyereségek vannak, ezért nem olyan nagy az eredménytermelő képessége; a megnövekedett költségeit kénytelen lesz áthárítani a vásárlókra
- magyarázta.
Egy magyar állampolgár, mint rámutatott, 30-39 kiló kenyeret fogyaszt el egy évben, és egy nap egy emberre 10-12 dekagramm kenyeret szoktak számolni. Így Septe József várakozása szerint napi szinten 3 forint lesz a drágulás mértéke egy átlagember számára, ebből "egy doboz cigaretta sem jön ki egy hónapban".
Mi a különbség az átadási ár és a fogyasztói ár között?
A fogyasztói árat nem a sütőipar határozza meg, annak csak az átadási árban van szerepe, de azt is a multinacionális láncok határozzák meg, ahogy utána a termék árát is. Nekünk csak az átadási ár mértékében van tehát szerepünk, ott sem sok, csak jóváhagyhatjuk azt az árat, amelyet a vevőink jóváhagynak számunkra - mondta Septe József.Legolvasottabb

Újabb giga szállodakomplexum épül a Balaton közepén

Budapesten szinte úsznak a villamosok, több útvonalon pótlóbusz jár

Hiába fejlesztett szuperrakétát az orosz tudós, életfogytiglanra ítélhetik

Eltolja a biciklit Valter Attila csapatának főszponzora

7 milliárd állami támogatást kapott a semmit sem termelő gyár
