A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény 2011. október 1-jétől kezdődően egy kvótarendszer felállításával korlátozza a lakáshitelek fedezetéül szolgáló ingatlanok kényszerértékesítését - írja közleményében a Magyar Bankszövetség.

Ennek értelmében 2014 utolsó negyedévében egy-egy hitelnyújtó egy adott megyében, illetve a fővárosban az általa nyújtott, 90 napnál hosszabb késedelemben lévő lakáshitelek fedezetét biztosító ingatlanok legfeljebb 5 százalékát jelölheti ki kényszerértékesítésre. Ez a törvényi korlátozás az év utolsó napjával lejár, és nem akadálya többé a felmondott hitelek mögött álló ingatlanfedezetek érvényesítésének.

A Magyar Bankszövetség Elnöksége azt kéri minden érintett tagintézményétől, hogy a fenti változásoktól függetlenül 2015 első félévében továbbra is önkéntesen tartsa fenn a ma érvényes kvótát. Ekként a lehetséges ingatlanoknak legfeljebb 5 százaléka tekintetében kezdeményezzen végrehajtást negyedévente.

Emellett az Elnökség fontosnak tartja kiemelni, hogy a végrehajtások elsősorban nem a hitelekhez, különösen nem a devizahitelekhez kötődnek, hanem több mint 80 százalékban önkormányzati, adó, közmű, telekommunikációs vagy parkolási tartozások miatt indulnak el.

A Magyar Bankszövetség, továbbra is vállalva a rendkívül szigorú ingatlanérték-megállapítási szabályokat, ugyancsak kezdeményezi a Nemzeti Eszközkezelő tevékenységének kiszélesítését, az általa befogadott ügyek körének, számának bővítését, annak érdekében, hogy minél több rászoruló család ilyen formában is segítséget kaphasson.

QP | Quality Placement