Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy új törvényjavaslat sürgősségi eljárásban törölné el a magánkutak kötelező engedélyeztetését és gyakorlatilag megtiltaná a hatóságoknak azok ellenőrzését is. A hatásvizsgálat és szakszerű indoklás nélküli jogszabály-módosítást a zárószavazás előtti napon csempészték bele a vármegyék megnevezéseit rendező törvényjavaslatba. Az egyre súlyosbodó aszályokra tekintettel különösen felelőtlen a vízgazdálkodási törvény módosítása, mivel az az apadó vízkészleteink ellenőrizetlen, pazarló használatát ösztönözheti, továbbá veszélyezteti ivóvízbázisaink minőségét – kezdi közleményét a környezetvédelemmel foglalkozó WWF Magyarország.

A szervezet szerint az Alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló T/559. számú törvényjavaslat lényegében a megyék elnevezésének módosításáról szól, azonban a Törvényalkotási Bizottság ülésén az utolsó pillanatban érdemi módosítások is bekerültek a javaslatba. A vízgazdálkodásról szóló törvény kutak engedélyezéséről szóló módosítását is ekkor írták a jogszabálytervezetbe (amelyet kedden el is fogadott az országgyűlés).

„A szakmai szervezetek, vízgazdálkodási szakemberek döbbenten fogadták a törvénymódosítás hírét, ami nem csak a kutak engedélyeztetését törölné el, hanem lényegében a hatósági ellenőrzéseket is megtiltaná. Semmilyen szakmai egyeztetésről nem tudunk, általánosságban elmondható, hogy a felszín alatti vizekkel foglalkozó vízügyi szakértők álláspontjával ellentétes a törvényjavaslat” – idézik a közleményben Dedák Dalmát, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértőjét.

A szakértő kifogásolja, hogy egy tisztán technikai módosításokat tartalmazó törvényjavaslatba az utolsó pillanatban, a zárószavazás előtt egy nappal egy ilyen fontos és ennyire speciális tárgyú érdemi módosítást csempészett bele az Orbán Viktor vezette kabinet. Azt is problémásnak tartja, hogy a módosításhoz csatolt indoklás gyakorlatilag ellentétes a vízügyi és környezetügyi ágazatok álláspontjával.

Ihatatlan víz a háztartásoknak

A kutak engedélyeztetésének lazítását egyszer már elkaszálta az Alkotmánybíróság – ráadásul az előző köztársasági elnök, Áder János is visszadobott egy ilyen javaslatot az akkori országgyűlésnek. 
Az AB korábbi döntését - többek között a Magyar Tudományos Akadémia álláspontját figyelembe véve - alapos indoklással támasztotta alá. Ennek ellenére egy későbbi törvényalkotással a mezőgazdasági vízkivételt biztosító kutak engedélyeztetését mégis eltörölték, s a többszöri ombudsmani figyelemfelhívás ellenére sem rendezték a vizek védelmét biztosító garanciákat a WWF szerint.

A mostani törvényjavaslat – hasonlóan a mezőgazdasági kutakról szóló jogszabályhoz – látszólag foglalkozik környezetvédelmi kérdésekkel: elviekben csak a köznyelvben talajvíznek nevezett első vízzáró rétegig teszi lehetővé az engedélyhez nem kötött kútlétesítést és előírja, hogy csak úgynevezett kockázatmentesként meghatározott területen lehetnek ilyen kutak.

A kerti kutak kapcsán még annyi korlátozást eszközöltek, hogy kizárólag a háztartási vízigény kielégítését fedező vizet lehet kiemelni a felszín alól. De a WWF szerint komoly problémát jelent, hogy ez eleve ellenőrizhetetlen a magán területeken lévő kerti kutaknál, de „a törvény ezzel együtt kifejezetten kizárja annak a lehetőségét, hogy a hatóság ellenőrizze a kutakat és a vízhasználatot. Ezzel lényegében teljesen kontrollálatlanná válik a kútlétesítés és a vízkészletek kiaknázása.”

A fő gondnak az érvelésben azt látja a környezetvédő szervezet, hogy Magyarországon már szinte mindenhol alkalmatlan emberi fogyasztásra a talajvíz. A magánkutakat a Nemzeti Népegészségügyi Központ súlyos közegészségügyi kockázatnak tekinti.

„A főként csecsemőket és kisgyermekeket veszélyeztető nitrátszennyezés, a növényvédő szerek és a fekális eredetű bakteriális szennyezések jelentős kockázatokat rejtenek magukban, így a jogszabály betűit betartva létesített kutak háztartási vízhasználatra aligha lesznek alkalmasak” – tette hozzá Dedák Dalma.

A kerti kutak a vízkészletre is veszélyesek

A szakszerűtlenül létesített kutak jelentős veszélyt jelentenek a felszín alatti vizek minőségére is a WWF szerint, mivel a kutakba kerülő szennyezőanyagok több ezer ember ivóvízbázisát tehetik tönkre.

„Talán elsőre népszerű bürokráciacsökkentésnek, pénztárcakímélő intézkedésnek tűnhet a kutak engedélyeztetésének eltörlése, csakhogy elég egyetlen felelőtlen kúthasználó és máris kész a baj” – teszi hozzá a szervezet.

Azt is károsnak látják, hogy a kerti kutak létesítésével szerintük felgyorsítjuk Magyarország kiszáradását, sivatagot csinálunk a homokhátságokból. Példaként említik, hogy az ország számos területén, különösen a Duna-Tisza-közi Homokhátságon és a Nyírségben a talajvízszint jelentős csökkenése mutatható ki. Ennek összetett okai vannak, amelyek között a klímaváltozás szerepe csak egy a sok közül. De a részben települési vízhasználati, részben mezőgazdasági célra engedélyezett vagy illegális kutakból történő vízkivétel is hozzájárult a válsághoz. 

„Mivel a talajvízszint süllyed, a mezőgazdasági területek is tovább száradnak, így egyre több illegális kút létesül, amiből egyre több vizet szivattyúznak ki, s ez fokozza a vízszintsüllyedést, szárazodást, ami újabb vízkivételt generál és ez így megy tovább... Ehhez jön hozzá a klímaváltozás, és most az, hogy a magánkutakból bárki ellenőrizhetetlen mennyiségű vizet fog kivenni. Mivel a mostani törvénymódosítás megtiltja, hogy a hatóságok hivatalból vizsgálják a vízkivételt, ez minden bizonnyal a vízkészletek visszaélésszerű használatát fogja ösztönözni, ami méltánytalan vízmegosztást fog eredményezni a társadalom körében, valamint a jelen és jövő generációk között” – mondta Dedák Dalma.

WWF: fejleszteni kell a vízközmű-hálózatot

„A kútlétesítés megkönnyítése csak szociális alapú finanszírozással, közművesítetlen területen támogatható. Ahelyett, hogy a vízkivételt ösztönözzük és a vízelvezetést finanszírozzuk, most mindenekelőtt a vízmegtartó megoldásokat kellene támogatni és az illegális kutakat felszámolni” – foglalta össze a WWF álláspontját Dedák Dalma, aki szerint a hirtelen lezúduló csapadék beszivárogtatása a talajba, s a felszín alá ma már létkérdés. Ez a kedvezőtlen adottságú szántók füves területté alakításával, illetve talajkímélő gazdálkodással lenne elérhető.

A szervezet emellett azt javasolja, hogy fontos lenne haladéktalanul hozzákezdeni az összeomlás szélén álló víziközmű-hálózatok korszerűsítéséhez, illetve továbbfejlesztéséhez, hogy a közművesítetlen szegregátumokba is eljusson a vezetékes víz.

„Hazánk lakosságának 95 százaléka használ vezetékes vizet, amelynek 95 százaléka felszín alatti vízből származik. Az elavultsága miatt pazarló közműrendszer fejlesztése drága, de megéri: a hálózat biztonságos, ellenőrzött, kiváló minőségű vizet tudna biztosítani a magyar lakosság számára” – zárja közleményét a WWF Magyarország.