A nyílt tendertől való visszalépést az ajánlatkérő NIF közölte az uniós közbeszerzési közlönyben. Az ajánlati felhívás címe a következő volt: "A budapesti Új Duna-híd független statikai számításainak elkészítése és tervellenőrzési feladatainak ellátása".

A Galvani utca és az Illatos út vonalában megépítendő kétszer háromsávos új Duna-hídról két kormányhatározat is intézkedett. Az egyik a Magyarország rövid- és középtávú közútfejlesztéséhez kapcsolódó infrastrukturális beruházások összehangolásáról és azok 2022-ig történő megvalósításáról szóló, míg a másik a kiemelt budapesti közösségi fejlesztések keretében a fővárosi közúthálózat fejlesztésének egyes elemeiről szóló jogszabály. Az Új Duna-híd és a kapcsolódó közlekedési infrastruktúrájának előkészítését a NIF Zrt. végzi.

QP | Quality Placement

Az engedélyezési terveket független statikusnak kell ellenőrizne, a következők szerint:

  • a hídszerkezet becsült hossza 500 méter,
  • a támaszok száma 4 darab,
  • a legnagyobb nyílás pedig 220 méter.

A NIF a közbeszerzési törvényre hivatkozva visszalépett a tendertől. A jogszabály vonatkozó szakasza úgy szól, hogy az ajánlattételi határidő lejárata előtt a felhívás visszavonható.