Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az előzetes adatok szerint százmilliárd forintot meghaladó nyereséget termeltek tavaly az állami cégek - tudta meg a Népszabadság Macher Ákostól, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesétől. A társasági portfolió kontrollingjáért felelős vezető szerint ez alapján tartani tudják a 2010-es költségvetésben előírt osztaléktervet, amely 30,6 milliárd forint. Ez ugyan jóval kevesebb, mint a 2009-ben teljesített több mint 80 milliárd forint volt, ám tavaly év végén osztalékelőlegként már befizettek 23 milliárdot. Ebből 20 milliárdot a Magyar Villamos Művek (MVM), hárommilliárdot pedig a Magyar Posta eredményének terhére.


Macher Ákos a 2010-re tervezett összeget reálisnak tartja, hiszen csak az MVM-csoport tavalyi profitja 80-100 milliárd forint lesz, s a kisebb cégektől is érkezik osztalék. A nyereséges cégektől egyébként csak annyit vonnak el, amivel még nem sodorják veszélybe a társaságok üzletmenetét. Az MNV várakozásai szerint a legnagyobb osztalékfizető ismét az MVM-csoport, a Magyar Posta, a Richter gyógyszergyár és a Szerencsejáték Zrt. lesz - olvasható a szombati Népszabadságban.