A tavalyihoz képest három százalékponttal, 34 százalékra nőtt azok aránya, akik megtakarításukat használják fel az ünnephez kapcsolódó költségekre. Nem változott az ünnepekhez kapcsolódóan hitelt is igénybe vevők aránya: idén is 4 százalék készül erre, legtöbbjük 25 és 50 ezer forint közötti összeget tervez igénybe venni erre a célra.

A megkérdezettek 31 százalékának a karácsonyi ételek is fontos elemei az ünnepnek. A legkedveltebb, a tervek szerint asztalra kerülő fogások említési aránya nagyon hasonló a 2016-oshoz: így például a háztartások 54 százalékánál lesz bejgli, 46 százalékánál töltött káposzta, 45 százalékánál rántott hús, míg halászlevet a válaszadók 38 százalékánál készítenek majd.

Készpénznek örülnénk, de szépségápolási cikket kapunk

A CIB Bank felmérésének adatai alapján nőtt azok aránya is, akik szerint az ajándékozás jó alkalom arra, hogy évente legalább egyszer örömet szerezzünk szeretteinknek: idén a válaszadók fele értett egyet ezzel a megállapítással, szemben a 2016-ban mért 42 százalékkal. Ezzel együtt azok aránya változatlanul magas - 71 százalék -, akiket zavar a pénz túlsúlya az ünnep kapcsán.

A leginkább vágyott ajándékok között változatlanul a készpénz vezet, ám a tavalyinál kissé alacsonyabb (23 százalék) említési aránnyal, és sokan örülnének valamilyen élményt adó ajándéknak (19 százalék) vagy kézzel készített meglepetésnek (18 százalék) is. Az adni tervezett ajándékok között viszont éppúgy a szépségápolási cikkek állnak az élen, mint tavaly - 26 százalék készül ilyesmit ajándékozni - és továbbra is népszerű ajándék a ruhanemű, a könyv/cd/dvd is.

A karácsonyi ajándékokat a hipermarketek és a bevásárlóközpontok mellett egyre többen szerzik be online oldalakról: tavalyhoz képest 20 százalékkal, 69 százalékra nőtt azok aránya, akik ezt a vásárlási módot is megjelölték.

Címlapkép forrása: Shutterstock.