Az idén már mintegy 5000 új Kiát adtak el a márkakereskedések, és a 2019. évi tervekben szereplő 7000-7500 kocsi eladása is reálisnak látszik - mondta Nagy Norbert az MTI-nek.

Tavaly 5641 járművet adtak el Magyarországon, ahol a teljes értékesítés az új személyautók autók piacán 136 601 darab volt.

A Datahouse adatai szerint az idén az első nyolc hónapban 105 451 új személygépkocsi kelt el Magyarországon, a növekedés kissé meghaladja a 10 százalékot. A Kia részesedése a teljes piacon 4,5 százalék, az idén 0,5 százalékponttal nagyobb részt hasítottak ki, mint tavaly.

Nagy Norbert az eladások erősödését azzal magyarázta, hogy az alsó középkategóriában a márka sikeres modellel van jelen, jelenleg a Kia Ceed vezeti az értékesítési listát ebben a Magyarországon fontos szegmensben. Ennek is köszönhető, hogy a magánvevők aránya erős, 50 százalékos a Kiánál, miközben a teljes piacon jellemzően 40-60 százalék a magán-, illetve flottaértékesítés aránya.

Nemrégiben indult el elektromos modelljük, az e-Niro értékesítése, ezen kívül még a Kia Soul vásárolható elektromos hajtással, és a következő időszakban több környezetbarát modellel is jelentkeznek. Jövőre mintegy 250 eletromos 250 autó eladásával számolnak.

A nyilvános cégadatok szerint a Kia Motors Hungary nettó árbevétele 2018-ban elérte a 26 milliárd forintot az előző évi 21,2 milliárd forint után. Az üzleti eredmény csaknem duplájára emelkedett, 172 millió forintról 325 millió forintra nőtt, az adózott eredmény pedig 179 millió forintról emelkedett 243 millió forint fölé.