A tanácsadó cég felmérése szerint a cégvezetők leginkább az ellátási láncokat féltik a kibertámadásoktól. 90 százalékuk nem is biztos abban, hogy a vállalata képes lenne ellenállni egy ilyen beavatkozásnak. Ennek ellenére a közlemény szerint nem védekeznek eléggé, alig 38 százalék csökkentette például a kritikus helyzetek, például a távmunka és a hibrid munkavégzés kockázatait. Ennél is kisebb, 30-35 százalék körüli arányban ruháztak be felhőalapú technológiák gyorsított bevezetésébe, IoT-rendszerekbe (internethez kapcsolódó intelligens eszközök hálózata), ellátási láncok digitalizációjába - írták.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a kilátások a visszajelzések alapján kedvezőbbek, hiszen a megkérdezettek 52 százaléka tervez kiberbiztonsági fejlesztéseket jövőre. A veszély PwC szerint egyre komolyabb, hiszen a világhálóról érkező támadások miatt a cégek ügyfeleket és adatokat veszíthetnek, sérülhet a jó hírnevük is. A digitális átalakulás új megoldásokat tesz szükségessé, és aki meg akar felelni a kihívásoknak, kockázatkezelési stratégiákat és vészhelyzeti terveket is készítenie kell - olvasható a közleményben.

 

 

 

A PwC Global Digital Trust Insights felméréséhez világszerte csaknem 3600 nagyvállalati vezetőt kérdeztek meg júliusban és augusztusban. A visszajelzésekből készült részletes közleményt a társaság honlapján tették közzé angolul.