Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A KITE-részvények több mint 90 százaléka már az új tulajdonos nevén van. Véglegesen lezártnak tekinti a KITE felvásárlásának ügyét?

Igen. Az ügy számomra véget ért. Nem kívánom semmilyen formában sem folytatni. Tudomásul kell venni azt, hogy ez egy nomád ország, ahol büntetlenül és következmények nélkül lehet szerződést szegni. El tud képzelni egy fejlett országot, ahol egy cégvezető számláján egyik napról a másikra milliárdok jelennek meg, s az adóhivatal nem vizsgálja a pénz eredetét? Én nehezen...

Korábban azt nyilatkozta, hogy minden eszközt igénybe vesz arra, hogy az ön által jogellenesnek tartott ügyletet megsemmisítsék. Indított-e már pert vagy pereket?

Nem akarok pereskedni és erre fecsérelni energiáimat. Újabb pereket nem indítok, a régieket pedig megszüntetem. Semmi értelmét nem látom a jogi útnak. Ha pár év múlva netán nekem kedvező döntés születne, a KITE már a felét sem érné annak, amit kínáltam érte. A pereskedés helyett teremteni akarok.

Elszállt az ár

A magyar agrárium egyik meghatározó vállalkozása a KITE Zrt. (teljes nevén Kukorica- Iparinövény-termelési Együttműködési Zrt.) A cég tavaly 205 milliárdos árbevételt ért el, amely 3,7 milliárdos profitot hozott. Bige László a KITE menedzserei és dolgozói birtokában levő 52 százalékos tulajdonrészért a névérték 18 szorosát - megközelítőleg 14 milliárd forintot - a termelők tulajdonában levő 29 százalékos pakettért pedig tízszeres névértéket, azaz 4 milliárd forintot kínált. Az erről szóló szerződést a nyár végén írták alá. Ezt követően Guba Sándor, a KITE egyik igazgatója -  élve elővásárlási jogával - a névérték 20-szorosát ajánlotta fel a tulajdonosoknak, így összesen 30 milliárd körüli összeget fizetett nekik.

Önt érzékeny veszteség érheti a KITE-felvásárlás meghiúsulása miatt. Korábban az ebben az ügyben is érintett OTP Bank Nyrt. ellen indított ilyen pert, de végül elállt a jogi kártérítési pertől. Miért?

Higgye el, végleg lezártam az ügyet. Sőt ma már kifejezetten hálás vagyok azért, hogy nem én vehettem meg a céget. Éppen ezért semmiféle kártérítési pert nem indítok. A múlt helyett a jövővel kívánok foglalkozni.

Kit okol a kudarcáért? Jól dolgoztak-e az ön ügyvédei, akik egy éven át készítették elő az agrárintegrátor megvételét, s végül kiderült, hogy a céget más elviheti ön elől?

Mindenki jól végezte a dolgát, senkit sem okolok a történtekért, amit most már egyáltalán nem érzek kudarcnak. A hosszú előkészítés során többször felvetődött bennem, hogy nem szabad egy kereskedőcégért ennyit adni - most pedig már biztos vagyok ebben.

Az ügylet során felmerült két "forgatókönyv" . Az első szerint a Guba Sándor-Bige László párharc nem más, mint a Bige-Csányi Sándor vetélkedés újabb fejezete, a másik szerint viszont ön mögött a kormány állt, amely így akarta "államosítani" az egyik legjelentősebb mezőgazdasági integrátor céget. Melyik az igazi?

Nem akarok Csányi Sándorral vetélkedni semmiben. És nem szeretném minősíteni az érdekkörében levő mezőgazdasági cégeket sem. Annyi biztos, hogy eddig nem volt olyan év, hogy ezek összességében nyereséget hoztak volna. Rövid az élet, nem vetélkedni kell, hanem élvezni, amíg lehet.

Komor jóslatokat fogalmazott meg a KITE jövőjével kapcsolatban - feltéve, hogy tényleg az OTP érdekeltségi körébe kerül. Nem változott meg a véleménye ez ügyben?

Ugyanazt mondom most is. Ezt a pénzt nem éri meg a KITE. Ha a vevő erre hitelt vett fel, esélye sincs arra, hogy ezt valamikor visszafizesse.

December elején szinte "személyre szóló" állás hirdetéseket adott fel az ön cége. Csak nem a KITE szakértőinek krémjét, de legalábbis két üzletágvezetőt akar átcsábítani?

Az új üzletágakhoz keresünk tapasztalt, jó szakembereket. Nem két állást hirdettünk meg, hanem összesen 18 új pozíciót. Eddig már 360 jelentkező küldte be önéletrajzát. Hamarosan kiválasztjuk a gabonakereskedő és integrátori cég vezetőit - számukra már az új szolgálati kocsikat (Ford Mondeókat) is rendeltem.

Mit tesz most, hogy meghiúsult a felvásárlási terve? Mibe fekteti az erre szánt pénzt?

Sok helye van a pénznek. Péten folyamatban van egy 60 milliárd forintos beruházásunk, amelynek révén nem csak több műtrágyát termelünk, hanem jelentős energiamegtakarítást is el tudunk érni. Hamarosan elindítjuk saját mezőgazdasági integrációs rendszerünket, amelynek segítségével 2016 végéig a vetőmag- és a növényvédőszer-piac negyedét ellenőrizni akarjuk. Műtrágyában már most is 50-60 százalék körüli a részesedésünk - ezt nem kívánjuk tovább növelni.

E két tevékenység mellé egy gabonakereskedelmi üzletágat is szervezünk. A cégcsoport szolnoki gyárában is nagy beruházás előkészületei zajlanak. A 150 millió euró értékű fejlesztés már 2014 tavaszán indulhat. Három különálló gyár épül, ahol 800 új munkahelyet teremtünk. Most folynak a tárgyalások egy másik, 60 millió euró értékű vegyipari beruházásról Péten. Az előkészítés végső stádiumban van, januárban alá is írhatjuk a megállapodást.

"Amúgy" 2013-ban ismét rekordot döntöttünk. A Nitrogénművek Zrt. árbevétele már  tavaly december elején 40 százalékkal haladja meg a 2012-est. November végéig 140 milliárd forintot tett ki forgalmunk. Decemberben még 10-12 milliárdos bevételt vártunk, így végül 50 százalékos plusszal zárhattuk 2013-at.