A Magyar Suzuki nagy figyelmet fordít a munkavállalói erőfeszítések megfelelő kompenzálására, a munkavállalók megtartására, figyelembe véve a mindenkori munkaerőpiaci kereslet-kínálati viszonyokat, ami a bérpolitika terén is megmutatkozik - olvasható az autóipari cég közleményében. Ennek megfelelően a vállalat 2018-ban és 2019-ben összesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. Idén, 2020-ban 13,4 százalékos béremelésben részesül a fizikai állomány, az átlag béremelés pedig 12 százalékos lesz a vállalatnál. Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan szintén szerepet játszott az Üzemi Tanáccsal folytatott eredményes konzultáció.

Az év elejétől visszamenőlegesen megítélt emelést a vállalat dolgozói már márciusban megkapják. A vállalat, teljesítmény alapon kéthavi bónusszal is támogatja munkavállalóit.

A Magyar Suzuki Zrt. csaknem három évtizede stabil, megbízható gazdasági szereplő, hiszen a legrégibb múltra visszatekintő, teljes vertikumú termelést megvalósító autógyártó Magyarországon, s ezzel együtt az egyik legmegbízhatóbb munkaadó a piacon. Az esztergomi gyár közel 3 200 alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, a vállalat országos kiterjedésű beszállítói hálózatában dolgozókkal együtt pedig mindösszesen mintegy 10 ezer munkavállaló stabil és biztos megélhetéséhez járul hozzá nap mint nap. A Magyar Suzuki munkavállalóinak 71 százaléka már több mint 10 éve dolgozik a cégnél,