A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

Érdekes folyamatok játszódtak csütörtökön az ECB kamatdöntése után. A dollárral ugyanis rendhagyó módon a régiós devizák is együtt erősödtek, ám ennek is megvan a magyarázata. A kamatvágás talán mégsem volt annyira egyértelmű a piac számára, így normális, hogy ez gyengítette az eurót a dollárral szemben − mondta a Napi Gazdaságnak Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank devizakereskedője. A forint erősödése is érthető az euróval szemben, hiszen nőtt a carry trade, vagyis még nagyobb lett a forint kamattöbblete a közösségi devizához képest.

Kapcsolódó

Ugyanakkor a Fed újabb monetáris lazításának is kisebb az esélye, miután a vártnál jobb amerikai munkanélküliségi adat látott napvilágot − mondta Ruzsonyi. Ráadásul az írek sikeresen tértek vissza a kötvénypiacra, ami kedvező az euró szempontjából. Amennyiben pedig a jövőben is lesznek hasonló hírek, az újra erősítheti a közösségi devizát. Mindenesetre az jól látszik, hogy az 1,24 és 1,27 közötti szinteken beragadt a devizapár a görög választások óta. Csütörtökön leszúrt ugyan 1,236-ig a jegyzés, ám gyorsan vissza is pattant. Ruzsonyi szerint ha valóban nagy gond lenne Európában, akkor már 1,20 alatt kellene járnia a devizapárnak, amire van is esély a közeljövőben.

A Reuters friss júliusi konszenzusa szerint az elemzők a következő egy évben 1,25-ös keresztárfolyamot várnak, szinte minden időtávra, ami vagy arról tanúskodik, hogy a szakértők is eléggé tanácstalanok a jövőt illetően, vagy szerintük helyére került a devizapár − utóbbit igazolhatja, hogy az előző hónapban sem vártak már összeomlást, sőt már akkor is azt jósolták, hogy a dollár erősödése megállhat ezen a szinten. Akkor még az elkövetkező három hónapban 1,24 körül ragadó keresztpárt vártak, és csak később, fél évre későbbre jósolták, hogy lassú erősödésnek indul az euró árfolyama.

Érdemes az elkövetkező egy-két napot megvárni az elemzéssel, csütörtökön ugyanis nagyon erőteljes reakciót láthattunk arra, hogy az ECB gyakorlatilag nullára vágta vissza a kereskedelmi bankok jegybanki betéteinek kamatát − mondta Ötvös Mihály, a CIB szenior devizakereskedője. Ezzel viszont korántsem biztos, hogy a jegybanknak sikerült elérnie azon célját, hogy a kereskedelmi bankok inkább egymásnak hitelezzenek − véli Ötvös, illetve Ruzsonyi is. A bankok között viszont akkora a bizalmatlanság, hogy egyáltalán nem szavatolt, bejön a jegybank számítása. Ezzel azonban egyelőre kihúzták a sámlit az euró alól, a közösségi deviza ugyanis minden más fizetőeszközzel szemben gyengült csütörtökön. Az EU ugyanakkor egyáltalán nem bánná, ha akár 1,1-ig gyengülne az árfolyam, ám az Egyesült Államok ezt már valószínűleg nem nézné tétlenül, ez esetben újra gyakrabban találkozhatnánk a devizaháború fogalmával − mondta Ötvös, aki szerint már a pénteki amerikai foglalkoztatási adat előtt is óvatosabbá válhatnak a piacok. A túlzott dollárerősödés ellen pedig a tengerentúlon nagyon ügyesen védekeztek az elmúlt időszakban, így valószínűleg most sem engedik majd, hogy elszálljon az árfolyam..

Az egyetlen deviza, amellyel szemben nem vesztett értékéből az euró, a svájci frank volt − hívta fel a figyelmet Ötvös.

Kép: Napi grafikonok

A Reuters által szondázott elemzők véleménye nagyot változott a svájci frankkal kapcsolatban az elmúlt időszakban. Az 1,20-as árfolyamkorlát bevezetése óta folyamatosan a frank gyengülését várták, egyéves távlatban már 1,25 fölé jósolták az árfolyamot. Most azonban az elkövetkező hat hónapra nagy változást nem prognosztizálnak, ezen az időtávon ugyanis a konszenzus szerint 1,21 alatt maradhat az árfolyam. Ráadásul az egyéves előrejelzés értéke is nagyot esett, a korábbi 1,25-ről júniusra 1,236-ra, míg jelenleg már csak 1,22 a célszint.