A Trinity és a Young and Partners (Y&P) a csúcson, 2017-ben együttesen több mint 29 milliárdos árbevételt és mintegy 4,5 milliárdos adózott nyereséget hoztak össze. Mindezt úgy, hogy gyorsan nőttek nagyra: öt évvel korábban alig haladta meg a 800 milliót a két társaság bevétele.

A látványos felfutás elsősorban annak volt köszönhető, hogy Kuna ügynökségei bekerültek abba a szűk körbe, ahol az állami kommunikációra szánt milliárdokat elköltötték. Alig két és fél év alatt, 2016 első és 2018 második negyedéve között majdnem 25 milliárd forintnyi megbízáshoz jutott a Trinity és Y&P alkotta konzorcium az állami tendereken.

A Kuna-ügynökségek felemelkedésénél csak bukásuk volt gyorsabb - írta a portál. Bár a milliárdokat hozó állami keretszerződés kifutása után első körben még bekerültek a következő ilyen megállapodásba is, ám néhány nappal később szerződést bontottak velük. (Hasonlóan jártak a korábban a sajtóban csak Rogán Antal szomszédjaként futó Csetényi Csaba ügynökségei is. Róla a Magyar Nemzet azt írta, hogy elszámolási viták vezettek a bizalomvesztéshez, és ugyanez a pletyka terjedt el a piacon Kuna Tiborról is.)

Emellett az ügyészség már több mint egy éve nyomoz ellene hamis számlák befogadása miatt, és május végén a vállalkozó a Fővárosi Törvényszéken beismerő vallomást is tett az ügyben.

Az állami megrendelések elapadásával a Trinity-YP kettősnek sok munkája nem maradt. Piaci információk szerint az államiak mellett igazából csak egyetlen érdemi piaci szereplőt tudtak megszerezni, a Lidlt. Most azonban már a diszkontlánc sem dolgozik velük: Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője a G7.hu-nak azt mondta, hogy már nem állnak kapcsolatban a Trinityvel, mivel a határozott időre kötött szerződésük 2019 júniusában lejárt, és nem hosszabbították meg.

Miközben piaci körökben sem volt ismert a két cégcsoport másfél hónappal ezelőtti eladása, a vevőt Bíró Istvánt sem ismeri lényegében senki. Ráadásul időközben a cégek neve is le lett cserélve: a Trinityből SBH Solution Kft., a Y&P-ből pedig HSB Product Kft. let.

Kuna Tibor vagyonát a 2017-es A 100 leggazdagabb című kiadvány 2017-ben 7,9 milliárd, majd 2018-ban 12,5 milliárd forintra becsülte, ezzel a múlt évben ő volt a 83. legmódosabb magyar - azonban a 2019-es kiadványba már nem került be.