A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriuma Kálmán Erika jelenlegi vezérigazgató-helyettest nevezte ki a Mediaworks Hungary Zrt. új vezérigazgatójává, valamint az igazgatóság elnökévé. Szabó László más fontos kormányzati megbízatást kap - közölte a szervezet az MTI-vel.

A KESMA kuratóriuma Kálmán Erikát, a Mediaworks lineáris médiáért felelős vezérigazgató-helyettesét 2021. november 15-ei hatállyal nevezte ki a cégcsoport vezetőjévé.

Az új vezérigazgató közgazdászként korábban magyar és nemzetközi vállalatoknál is vállalatszervezéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozott felsővezetői pozícióban és közel 10 éve médiapiaci területen dolgozik. Részt vett a cégcsoport korábbi akvizíciós folyamataiban, 2015-től pedig folyamatosan a menedzsment tagja - áll a közleményben.

Az eddigi vezérigazgató, Szabó László vezetése alatt felgyorsult a vállalat digitális képességeinek fejlesztése, növekedési pályára álltak meghatározó online médiumai, kiszámíthatóvá váltak a nyomtatott piacon meglévő pozíciói, valamint hatékonyabbá váltak az üzleti folyamatok - írta az alapítvány az állami hírügynökségnek küldött tájékoztatásában.

Száz lap egy helyen

A mintegy száz lapot, köztük valamennyi megyei napilapot megjelentető Mediaworks 2016 októberében - a Népszabadság országos napilap bezárása után néhány nappal - került Heinrich Pecina osztrák üzletember cégétől a felcsúti milliárdos Mészáros Lőrinc Opus Press Zrt.-jéhez, majd 2019 áprilisában a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) - az Echo tévével, a Magyar Idők kiadójával, az Origót is kiadó New Wave Media Group Kft.-vel együtt. (A több száz sajtóterméket megjelentető cégek összefonódását a kormány nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette, így annak médiapiaci esetlegesen versenytorzító hatását nem is vizsgálhatta a GVH és a Médiatanács - a szerk.)

A KESMA kuratóriumának elnöke Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója, a kuratórium tagja Bajkai István ügyvéd, Fidesz-alapító, a Fidesz parlamenti képviselője, valamint Hegedűs Zoltán Szabolcs, az állami média felszámolás alá került Új Média és Teletext Szolgáltató Kft.-jének volt ügyvezetője.

Új feladat

Szabó Lászlót pharma-innovációért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter. Szabó feladata a hazai gyógyszerellátás logisztikai és kereskedelmi biztonsága, a stratégiailag egyre fontosabbá váló pharmaipari szegmens fejlesztése, a hazai és nemzetközi piaci szereplők kapcsolatainak erősítése, valamint az innovatív termékek fejlesztése és piacra juttatásának segítése lesz – közölte a tárca.

Szabó László 2010-től a Teva Magyarország Zrt.-t irányította vezérigazgatóként, majd 2014-ben a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkárának és miniszterhelyettesének nevezték ki. 2017-től washingtoni magyar nagykövet volt, majd hazajött 2020 áprilisában a Mediawoks élére, Liszkay Gábort váltva.