Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legfrissebb lazítások hatályba lépését követően két napjuk maradt a vásárlóknak és a boltosoknak alkalmazkodni az új helyzethez.

A boltokban továbbra is kötelező a maszk viselete, amit már bő esztendeje nyögnek a vásárlók és az eladók, szünet nélkül. A pláza sem kivétel, tehát ha ott kilép a kedves vásárló a boltból, nem veheti le a maszkot, csak ha elhagyja a bevásárlóközpont területét - írta a kereskedelmi szakportál.

Akad egy kis félreértés

Megmaradt a március 28-tól bevezetett négyzetméteres szabály. Ezzel kapcsolatban - a hatósági ellenőrzések nyomán - van némi félreértés a boltosok és a biztonsági őrök körében. A jogszabály kizárólag azt mondja ki, hogy meg kell határozni, a nyitvatartás bármely időpontjában egyszerre hány vásárló lehet a boltban, amiről a bejáratnál elhelyezett kiírásban is tájékoztatni kell a vásárlót.

A jogszabály ugyanakkor nem írja elő, hogy a boltosnak milyen módon kell számolnia, ellenőriznie a belépők hadát, ebből pedig volt már vita hatósági ellenőrzéskor. A módszer szabad választásán múlik, ami lehet strigulázás egy kockás papíron, vagy a kihelyezett bevásárlókosarak számának meghatározása például. De akár szemrevételezés sem tilos a lazább időszakokban, amire viszont ügyelni kell minden pillanatban, az a felső határ - írta a portál.

Sorállás a bejárat előtt a járdán: ott kell a távolságtartás

Ha éppen többen mennének be a boltba, mint ahányan a négyzetméter szabály alapján bezsúfolódhatnak, jöhet a sorállás a bolt előtt. És akkor be kell tartani a másfél méteres távolságtartási szabályt, ami egyébként közterületen már nem kötelező.