Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A legfrissebb heti monitoros statisztika szerint az egy évvel korábbi, 2020 áprilisi 10 százalékos zuhanást, és az azóta beléptetett kényszerű korlátozásokat a mai napig nem tudta kiheverni a boltos világ. Bár 2020 nyarán - júliusban, augusztusban - néhány tizeddel felcsúszott a mutatója a nullás szint fölé (de az egy százaléknyi kimozdulást már nem érte el), ezt követően azonban kivétel nélkül minden hónapban mínuszban vergődik a mérleg (az előző évhez mért mennyiségi, volumen változásokat tekintve).

A 2021. március 25. és április 23. közötti időszakban az egy évvel korábbi azonos - tehát hónapnyi - időszakhoz képest mindössze 1,4 százalékkal több pénz csordogált a hagyományos boltosok kasszájába, az online kasszaadatok alapján - írja a blokkk.com kereskedelmi szakblog. És az, hogy 2020 március 28-tól áprilisban végig zárva voltak az iparcikkes boltok, azt fogja jelenteni előreláthatóan a szokásos április havi mutatóban (amiben most még csak márciusnál tart a statisztika), hogy az egy évvel korábbi 10 százalékos eséshez képest lehet majd 5-6 százalékos javulás (a kasszaadatok mutatóját a drágulás lefelé, a webáruházak pedig felfelé húzzák, amikor a statisztika kikanyarítja a használatos mennyiségi, szaknyelven volumen mutatót, a kiigazítatlan volumen indexét).

Idén az 2021 első negyedévben tehát nagyon nem javult a boltos világ helyzete, amiben minden benne van, webáruházakkal együtt, sőt.

Mindez azt vetíti előre, hogy a boltos világban elhúzódik a kilábalás, kedvező esetben a második félévben kászálódhatnak a mutatók a nullás szint fölé. És figyelemmel arra, hogy 2020-ban 99,8 százalék volt az éves boltos mutató, gyakorlatilag a 2019-es szint léphető túl - kedvező esetben.

Az élelmiszeres boltok érthető okok miatt átevickéltek a koronavírus okozta kényszerek hullámhegyein és -völgyein. A 2020-as pánikvásárlások miatti felfutásoknak - ezek zömében márciusra estek, de február végén is volt belőle – persze később meglett a böjtje is.

A webáruházak robbanása is csak erősen viszonylagos

Az iparcikkes boltzárak alaposan megdobták a webáruházak bevételeit, ami nagyon is hasonló a black friday napok rohamához. Márciusban 140 milliárd, 2020 novemberében 138 milliárd forint volt a webáruházak bevétele, most boltzár, akkor jó nagy veszteséges akciók voltak (amit persze máskor vissza kellett fizetniük a vásárlóknak). Úgy tűnik azonban, hogy a hagyományos boltnyitásokat követően vissza is sorolnak a vásárlók, a webáruházi megugrások - egyszerűen fogalmazva - a korábban szokásos szintre rendeződnek vissza. Ez sem semmi persze, hiszen 40 százalék körüli növekedési ütemeket jelent, de a végeredményt tekintve a vásárlók a pénzük döntő részét a hagyományos boltokban költik el.

A csaknem teljes boltos világot nézve (az üzemanyag kivételével, mert az azért weben keresztül nehezen szerezhető be) 2021 első negyedévében elköltöttünk összesen 2548 milliárd forintot, ebből a weben 314 milliárd forintot (ebben van már egyre több élelmiszerféleség is), így 100 forintból 12 forint megy el a webáruházban. Boltzár idején - márciusban - ez az arány 15 százalék volt, pontosan annyi, mint 2020 áprilisában, az akkori lezárás idején.

Web nélkül egy boltzáras időszakban 5-6 százalékkal nagyobb lenne a zuhanás, egyébként pedig 2 százalék körüli mértékkel dobja meg a teljes boltos világ mérlegét.