A Black Friday arról híresült el, hogy brutális mértékű leárazásokkal csinálnak kedvet a boltosok a karácsonyi ajándékvásárláshoz, ekkor sütve el a startpisztolyt. Mindezt persze nem azért teszi, hogy mindenki mindent azon az egy szem napon vásároljon meg, hiszen akkor utána éhen halna minden kereskedő. A cél az, hogy jöjjön vissza máskor is, főleg a nagy karácsonyi rohamban, decemberben. Akkor már azért csínján kell bánni az akciókkal - olvasható a portálon.

A Black Friday napját a szokás, a hagyomány rögzítené, 2018-ban november 23-a lenne a kitüntetett akciós nap. De vannak olyan webáruházak, akik eltérnek a táncrendtől, főleg az élbolyban tanyázók, tehát a toplisták legnagyobbjai. A magyar webpiacon a piacvezető E-Digital már évek óta előbbre lopakodott a maga Black Friday reklámjaival, egy héttel előbb indított, így tesz 2018-ban is.

2018-ban az ugyancsak dobogós - második legnagyobb - Media Markt is előbbre hozta a maga Fekete Péntekét, a webáruházában. Nyilván nem akar lemaradni a E-Digitaltól, de azért látszik, hogy tartalékol egy nagyobb durranásra, november 23-ra.

A Mall.hu egész novembert a Black Friday égisze alatt tolja, de ő is nyilván súlyoz majd azokra a napokra, amikor a versenytárs webáruházak jobban belehúznak. A blokkk.com összeszedett néhány olyan nagyobb webáruházat, akiknél a Black Friday akciós napjainak kezdete, vagy egynapos időpontja eltér november 23-tól:

WebáruházBlack Friday időpont
E-Digitalnovember 16
Media Marktnovember 16
Mall.huegész november
Alzanovember 12-25
Euronicsnovember 13-19
Notebook.hunovember 15-18
Electronic Starnovember 16.
Forrás: Blokkk.com, webáruházak adatai


A hagyományos Black Friday táncrendtől eltérő webáruházak a webpiac ötödét viszik, a példaként felsoroltakon kívül akadnak mások is ebben a körben. Ennek végeredménye, hogy két nagy akciós durranással is számolhat a kedves vásárló, ugyanattól a webáruháztól is.

Van olyan szakmai vélekedés, hogy 2018-ban a webáruházak novemberi forgalma nagyobb lesz a decemberinél. Nos, ez egyáltalán nem biztos, sőt ennek nem sok jele van, bár egy-egy vállalkozásnál nyilván előfordulhat. A blokkk.com azzal számol továbbra is, hogy valóban jelentősen megugrik a novemberi webköltekezés 2018-ban, elérheti az 58-60 milliárd forintot is, a 2017-es 46 milliárdot követően.