Kihívásokkal teli év volt a tavalyi minden piaci szereplő számára, és ez alól a HoReCa piac meghatározó partnere, a Metro sem volt kivétel. A váratlan nehézségek ellenére a dolgozók kitartásának és szakmai elhivatottságának, valamint a vezetés gyors reagálásának köszönhetően mégis sikeresen vette az áruházlánc az akadályokat. A Metro vezetése már 2020 decemberében megkezdte a tárgyalásokat a szakszervezet képviselőivel, melynek eredményeként múlt hét pénteken megállapodást is kötött egymással a két fél - írták.

A béremelés mértéke a nem vezetői beosztásban dolgozó áruházi munkatársak esetén meghaladja a hivatalos infláció, valamint a minimálbéremelés (4 százalék) mértékét is. Az alapbéremelésen kívül, változatlanul járnak a dolgozóknak olyan juttatások is, mint a 13.-14. havi cafeteria, az egyéni teljesítményértékelő rendszer alapján kapható pótlékok, egyéb, nem munkaidőhöz kötött pótlékok és a vásárlási kedvezmények. Mivel a vállalat számára kiemelten fontos a munkatársak egészségvédelme, ezért a fentieken túl új élet- és balesetbiztosítási programot vezet be.

QP | Quality Placement

A sikeres tárgyalásoknak köszönhetően a Metro dolgozói február elején már a megemelt bérüket kapják kézhez.