A Nád-Ker éveken át az ország egyik legnagyobb nádfeldolgozójaként működött, korábban nemcsak a Velencei-tó partján, hanem az Alföldön, így Fülöpszálláson és Pirtón is voltak feldolgozóüzemei. A társaságot 1992-ben jegyezték be, jogelődje Kapocsban Üzemszervező és Kereskedelmi Gazdasági Munkaközösség néven működött - derül ki a cégadatokból. Jegyzett tőkéje 49,5 millió forint, az Alexander Holding vállalatcsoport tagja. Nádarató brigádjai egykor szinte az egész ország területén dolgoztak.

A kilencvenes években, egy átmeneti visszaesést követően a piac újra megélénkült, a különböző természetes anyagokból készült termékek iránt egyre nagyobb lett az érdeklődés külföldön és idehaza egyaránt. A Nád-Ker legkeresettebb termékéből, az úgynevezett sűrű nádszövetből évente közel egymillió négyzetmétert forgalmazott, amit nagyrészt a barkácsláncoknak (Baumax, OBI, Praktiker) szállított. Nettó árbevétele 2007-ben megközelítette a 400 millió forintot, és úgy tűnt, a nádpiac továbbra is felfelé ível. A gazdasági és pénzügyi válság azonban megrengette ezt az ágazatot is, ráadásul megjelent az olcsó kínai nád a piacon. A termékeinek kétharmadát külföldön értékesítő társaságnak egyre nagyobb finanszírozási gondot okozott a kiszámíthatatlanul változó forintárfolyam, a partnerek késve fizetése, valamint az, hogy egyre kevesebb nádtetős ház épült. 2008-at már csak 353 milliós nettó árbevétellel zárta, a következő évre pedig alig volt megrendelése. A termelést döntően hitelből finanszírozta, az utolsó hónapokban már jobbára csak raktárra termelt.

A Nád-Kerrel szemben idén április elején a Fejér Megyei Bíróság végrehajtást kezdeményezett, felszámolási eljárása április 8-án indult el. A felszámoló cég lapunknak nyilatkozó képviselője elmondta: a nádtermelő üzemek ma már nem működnek, a dolgozók elmaradt járandóságait csak a bérgarancia-alap segítségével tudták kifizetni. A volt ügyvezető igazgató ellen feljelentést tettek, mert a mai napig nem tudott elszámolni a házipénztárral.
A cég legértékesebb vagyoneleme egy Pákozd külterületén lévő ingatlan, ennek irányárát 55 millió forintban határozta meg a felszámoló. Meghirdettek még három kisebb, egy pirtói és két ádándi ingatlant is, ezek kikiáltási ára összesen 13,5 millió forint, de külön-külön lehet ajánlatott tenni rájuk. A Velencei-tó melletti cég ingóságaiért 800 ezer forintot kérnek. A pályázatokat szeptember 6-ig lehet benyújtani a felszámoló budapesti irodájába.