A kormánylap arra alapozza állítását, hogy a budaörsi központot egy éven belül megszüntetik. A lap értesülései szerint egyre többen távoznak a vezetésből, akiknek a helyére nem vesznek fel új alkalmazottakat, a távozó vezetők helyére a csehországi központból pótolják a menedzsereket.

Eközben több áruházban kezdődtek karcsúsító lépések, ami a lap szerint arra utal, hogy eladásra készítik fel fel az áruházláncot. A lapnak nyilatkozó egykori vezető elmondta, hogy több társa is azért távozott a budaörsi központból, mert nem látják biztosítottnak a magyar Tesco jövőjét.

A cikk utal arra is, hogy akadozik a cég online értékesítése is - itt már egyértelműen a munkaerőhiánnyal magyarázzák a problémákat. A Tesco-Global Áruházak Zrt. mérlegadatai szerint 2015-ben a vállalat részesedése csökkent a magyar kiskereskedelem összes árbevételéből, amely leginkább a diszkontláncokkal szemben vetette vissza a multilánc évek óta tartó versenyelőnyét. A lemaradás ötéves távlatban még szembetűnőbb: az ágazat 12,7 százalékos forgalombővülésével szemben a Tesco bevétele csak 5,2 százalékkal erősödött 2010 és 2015 között, miközben a láncnál eladott termékek aránya 6,5 százalékkal csökkent - írja  a Magyar Idők.

QP | Quality Placement