Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány felhívja a technológiai és ipari minisztert, hogy a pénzügyminiszter bevonásával tegyen javaslatot a visszaélések elkerülése érdekében a rezsicsökkentési szabályok olyan módosítására, amely alapján a villamos energia és a földgáz egyetemes szolgáltatásra kizárólag a lakossági fogyasztó jogosult - olvasható a kormány - két év alatt több mint kétezer milliárdos költségvetési kiadáscsökkentésről döntő - szombaton éjszaka megjelent határozatában.

Az erről szóló javaslatot július elsejéig kell elkészíteni a két miniszternek.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter már ki is mondta az állami rádió reggeli műsorában, hogy a rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, az a jövőben újra csak a családoknak marad elérhető.

Nagy szerint a rezsicsökkentési szabályok eredetileg is a családoknak szóltak, a kormány a koronavírus-válság miatt döntött úgy 2021 végén, 2022 elején, hogy abba az önkormányzatok, valamint a kis- és középvállalatok is beléphessenek.

A  miniszter szerint a kis- és középvállalatok, valamint az önkormányzatok jelentős része ki tudja termelni a nagyobb energiaszámlákat.