Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat utal az Európai Bizottság "Állami támogatási intézkedésekre vonatkozó ideiglenes keret a gazdaságnak a jelenlegi Covid-19-járvánnyal összefüggésben való támogatása céljából" című közleményére, amelynek meghosszabbításához kapcsolódik a Széchenyi Kártya Program átmeneti támogatású konstrukcióinak további támogatása. A jövő évi költségvetés a gazdaságfejlesztési programokra 31 milliárdot irányoz elő, ez növekedett meg most 20,3 milliárddal.

Mint a Napi.hu is megírta, júniustól a munkahelymegtartó hitel mellé szabad felhasználású folyószámlahitelt is kaphatnak a vállalkozások a Széchenyi kártyaprogramban. Augusztus elején pedig megjelent a Széchenyi Turisztikai Kártya Programról szóló kormányhatározat, amely új, nulla százalékos hitelkonstrukció keretében nyújt segítséget a turisztikai szektorban tevékenykedő mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak. Erre az idei költségvetésből 1 milliárd 480 millió forintos keret áll rendelkezésre.

A Széchenyi Kártya Program támogatásán túl a mostani kormányhatározatban szerepel a gazdaságfejlesztési programokra szánt középtávú támogatás is. Ennek évenkénti megoszlása a következő:

  • 2022. - 23 milliárd,
  • 2023. - 22,7 milliárd,
  • 2024. - 15,5 milliárd,
  • 2025. - 12 milliárd, majd a
  • 2026. és 2032. között évi 9,5 milliárd forint.