A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) folyamatosan vezeti be új szolgáltatásait, és március 7-étől közel 400 ezer tagja, valamint partnerei is ingyenesen hívhatják telefonon a belföldi szolgáltatóktól. A szervezet ügyfélszolgálata, az új, +36 80 900 365-ös számon elérhető -  írja közleményében a NAK.

Tavaly 90 ezer telefonhívást és 44 ezer levelet kaptak. Emiatt határozták el, hogy ügyfeleik költségkímélésére, kényelmére ingyenesen elérhetővé tegyék szolgáltatásaikat. A korábbi szám néhány héten belül megszűnik.

A szervezet folyamatosan bővíti szolgáltatásait: nem rég elindították a Szolgáltató Hálózat projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. Felmérik a tagi elégedettséget és igényeket, valamint átszervezik a kapcsolattartói hálózatot - közölte a szervezet.

A NAK arra törekszik, hogy bevonja azokat a tagokat is, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe az általuk nyújtott szolgáltatásokat.

Ezek mellett új mobiltelefonos flottaszolgáltatást indítottak: a BirtOKOS tarifacsaláddal kedvezőbb díjazással hívhatják egymást az agrárium szereplői.