A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent gazdaságfejlesztési miniszteri rendeletből derül ki, hogy az állam megszerzett két céget.

Nagy Márton miniszter a Nemzeti Sport című sportlapot kiadó N.S. Média és Vagyonkezelő Kft.-ben az állami tulajdonosi jogok gyakorlójának a Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt.-t jelölte ki. Az N.S. Médiát nyáron alapította napilapkiadásra a Nemzeti Sportot eddig megjelentető - jelenleg több mint nyolcan lapot kiadó - Mediaworks Hungary Zrt., amelynek tulajdonosa a Fidesz-közeli KESMA médiaalapítvány. A HVG számolt be arról augusztusban, hogy a Mediaworks önálló cégbe (N.S. Média) szervezte ki Orbán Viktor miniszterelnök kedvenc sportlapját. Most ez a cég került állami tulajdonba.

A cégbírósági adatokban még nem látszik a tulajdonosváltás, de az kiderül, hogy a Mediaworks szeptemberében feltőkésítette az N.S. Médiát: a juttatott közel 3,5 milliárd forintból 875 millió forint pénzbeli és 2,6 milliárd forint nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás (apport) volt. (Az utóbbi a lapkiadáshoz szükséges eszközök, berendezések, valamint ingatlan vagy ingatlanbérlet tulajdonjogának átadását jelentheti.)

A sportlapnak "közszolgálati feladatai" vannak

A Magyar Közlöny péntek esti megjelenésére időzítette a Nemzeti Sportügynökség rövid közleményének megjelentetését az állami hírügynökség, az MTI. A 22 órakor kiadott hír szerint szombattól az ügynökség a Nemzeti Sport tulajdonosa. "Az adásvétellel az ügynökség legfőbb célja az értékmegőrzés mellett a napilap közszolgálati feladatainak ellátása, melyre a jövőben kiemelt hangsúlyt fektet a társaság" - írta az új állami tulajdonos, azt is hozzátéve, hogy "továbbra is stabil háttérrel működhet tovább hazánk egyik legrégebbi napilapja". (Az ilyen sportlapok más országokban a piacról élnek, nem az állam finanszírozza és adja ki azokat - a szerk.)

A 2019-ben még kft.-ként alapított Nemzeti Sportügynökség a tulajdonosa a budapesti atlétikai vb-t szervező 2023 Atlétikai Világbajnokság Szervező Nonprofit Zrt.-nek is.

Berepült egy repülős cég is

Nagy Márton gazdasági miniszter a HSC Aerojet Zrt.-nél az állami tulajdonosi jogok gyakorlójaként az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-t jelölte ki. Ez a hadiipari holding fogja össze tavaly óta az állami védelmi ipari vállalatokat (a jármű- és lőszergyártóktól, a haditechnikai eszközöket javítón át a zalaegerszegi hadiipari járműgyártó és -tesztelő bázis létrehozására alapított ZalaZone Ipari Park Zrt.-ig).

A HSC Aerojet az a magyar cég, amely egy évvel ezelőtt megvásárolta (leányvállalatán, a Vodochody Holdings HU Kft.-n keresztül) a cseh katonai kiképző és könnyű harcászati repülőgépeket gyártó cseh Aero Vodochody a.s.-t. A vállalat közvetve (a Magyar Aerojet Befektetési Zrt.-n keresztül) 80 százalékban a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdona volt, 20 százalékban pedig a cseh Omnipol a.s.-é. A cégbírósági adatok szerint Szalay-Bobrovniczky miniszteri kinevezése után, júniusban két lépcsőben megvált a részesedésétől, az új végső, többségi tulajdonos Hernádi Zsolt lett, aki a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója is. A tulajdonosváltást nyáron a cseh vállalat is bejelentette.

A magyar kormány idén tavasszal megrendelést adott az Aero Vodochodynek: 12 sugárhajtású L-39NG katonai kiképző- és felderítőrepülőt vásárolnak a Magyar Honvédség számára. Ennek értéke sajtóhírek szerint 60-70 milliárd forint is lehet.

Az egyelőre nem látszik a magyar cégbírósági adatokban, hogy állami tulajdonba került a HSC Aerojet. Az állami Magyar Fejlesztési Bank Zrt. viszont nagy hitelezője a társaságnak, tavaly augusztusban a hvg.hu írta meg, hogy a HSC Aerojet 150 millió euró (akkori árfolyamon 53 milliárd forint) hitelt kapott az MFB-től a repülőgyártó megvásárlásához, és a hitelfelvételhez az állam készfizető kezességet vállalt. (A HSC Aerojet 2021-es beszámolójában az áll, hogy a hitel végső lejárati határideje 2036. augusztus 15., és a cégnek az év végén 55 milliárd forintot meghaladó hosszú lejáratú kötelezettsége volt, és ugyanekkora összegű követelése is a leányvállalatával, a Vodochody Holdings HU-val szemben.)