A február 15-ei héten indul az online nemzeti konzultáció a korlátozások utáni újranyitásról - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. A kormánynak a járványügyi szakemberek véleménye mellett mindig fontos volt, hogy melyek azok a korlátozó intézkedések, amiket a magyar emberek hajlandók elfogadni.

A járvány jelenleg stagnál, ezért a kormány szerint szakaszos újranyitás lehetséges. A konzultáción arról érdeklődnek, hogy az emberek szerint a már meghozott intézkedések közül melyik a leginkább sérelmes, és mely az a terület, ahol lehetne részlegesen nyitni március elejétől.

Március 1-jétől, illetve április 1-jétől vagy 3-ától részleges nyitásra sor kerülhet, de addig is fontos, hogy betartsuk az eddigi korlátozó intézkedéseket - tette hozzá a kancelláriaminiszter.

Folytatódik az oltás

Regisztráció alapján folytatódik a lakosság koronavírus elleni oltása. Van már szerződés Kínával és Oroszországgal több millió vakcina beszerzéséről. A cél, hogy Magyarországon február-márciusban nagyobb arányban oltsák be az embereket, mint az Európai Unióban - mondta Gulyás.

A hétvégére megérkezhet az első AstraZeneca szállítmány - mondta a miniszter a HVG kérdésére válaszolva - és néhány nap múlva elkezdhetik azzal is az oltást. Gulyás szerint az orosz Szputnyik vakcinával is "nemsokára megkezdődhet" az oltás, ha megkapja az engedélyt.

Bérleti kedvezmény a vendéglátósoknak

A kormány elfogadta a gazdasági újraindítási akciótervet. A cél az, hogy a foglalkoztatottság maradjon azon a szinten, ahová az elmúlt tíz évben eljutott az ország. Magyarországon 4,5 millióan dolgoznak, most 4 százalék a munkanélküliségi ráta.

A kormány célja, hogy a közeljövőben az európai uniós helyreállítási alap és a következő hétéves uniós költségvetési ciklus forrásaiból 1000 milliárd forint feletti összeg áramoljon a magyar gazdaságba.

A kormány járulékkedvezményt és bértámogatást ad a járvány miatt nehéz helyzetbe került cégeknek, a vendéglátóegységek előfinanszírozással kapják meg a bértámogatást. A kormány most arról is döntött, hogy február 1. és május 31. között az állami és önkormányzati ingatlanok után nem kell bérleti díjat fizetniük az éttermeknek, kávézóknak és konditermeknek - mondta a miniszter.

Gulyás Gergely szerint legitim felvetés az is, hogy kell-e bérleti díjat fizetnie annak, aki nem állami vagy önkormányzati ingatlant bérel. Személyes jogi véleménye szerint nem kell, hiszen az új polgári törvénykönyv alapján ha valakinek - olyan vis maior folytán, mint amilyen a vírushelyzet - ellehetetlenül az a tevékenysége, amire a bérleti jogviszonyt létesítették, joggal vethető fel a bérleti díj nem fizetése. Ugyanakkor jelezte azt is: az ezzel kapcsolatos jogi vitába, ami magánfelek között zajlik, a kormány nem kíván belefolyni - írta az MTI.

Újraindítási hitelt is bejelentett Orbán Viktor miniszterelnök a héten a kis- és középvállalatoknak: 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphatnak, amit három évig nem is kell törleszteni.

A már meghozott intézkedések között említette a miniszter a 6 milliós otthonfelújítási programot a családosoknak (3 millió a támogatás, 3 millió a hitel, utófinanszírozással), az építőipart segítő 5 százalékos lakásépítési áfát, és a 25 év alattiak munkavállalását segítő szja-mentességet 2022-től.

Június 30-ig fennáll a hitelmoratórium a cégeknek és magánszemélyeknek. A miniszter a meghozott intézkedések között említette a 13. havi nyugdíj visszaállítását is (ebből egy hetit kapnak csak meg most februárban a nyugdíjasok).