Az idén nyár elején nem csupán a munkaóra- és bérfeszültségek, hanem a kiszolgáltatottság miatt is nőtt a felmondási hullám az állami hivatalokban. A probléma már létszámhiányos helyzetet teremtett, amikor a nyitvatartási időt is módosították, sőt átcsoportosították a dolgozókat is.

A helyzet orvoslására most a kormány lépni próbál, legalábbis erről árulkodik, hogy a csütörtöki Magyar Közlönyben jelent meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter rendelete arról, hogy magasabb besorolást kaphatnak a fővárosi és a megyei kormányhivatalokban foglalkoztatott kormánytisztviselők. A magasabb besorolás csak szűk körnek hozhat érdemi fizetésemelést, mert a felsőfokú végzettségűek 20 százalékánál, míg a középiskolát végzetteknek csak 5 százalékánál élhetnek a munkáltatók a lehetőséggel - írja a Népszava, amely szerint gyakorlatilag bárkinek béremelést kínálhatnak az átsorolással annyira tág feltételű jogszabályt írtak.

Viszont míg a régi dolgozóknál legalább a látszat feltételeknek meg kell felelni. Az új belépők élből megkaphatják az akár a bérük 20 százalékát is elérő eltérítést, miközben azoknak, akik már bent vannak a rendszerben, 5 évet kell erre várni.

A létszámhiányos helyzet forrása az, hogy a Miniszterelnökség a 2017-es 36 és félezres létszámkerethez képest 2019-re 2500 fővel csökkentette az engedélyezett létszámot.