A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások jelentős gazdasági károkat okoztak a Symphonic Concert Kft.-nek, mivel az árbevételének 92 százaléka koncertek szervezéséből és lebonyolításából származik – olvasható a Havasi Balázs zongoraművész-zeneszerző többségi tulajdonában lévő cég 2020-as beszámolójának kiegészítő mellékletében. Az előadó-művészettel és reklámügynökségi tevékenységgel foglalkozó kft. nettó árbevétele az elmaradt koncertek miatt jelentősen visszaesett tavaly, az előző évi 985 millióról 247 millió forintra, az elkönyvelt egyéb bevétele pedig 208 millióról 52 millióra. Az évet 184 milliós veszteséggel zárták.

A tavaly átlag öt, az azelőtti évben hat dolgozót foglalkoztató cég "likviditási helyzete romlott, a fizetési kötelezettségeinek a külső partnerek felé hitel és kölcsön igénybevételével tudott eleget tenni"– írják az Elektronikus beszámoló portálon közzétett dokumentumban. Ebből az is kiderül, hogy jelentős pénzügyi segítség is érkezett a Symphonic Concerthez: több mint 250 millió forint állami és alapítványi támogatás mellett 250 milliós MFB-s tőkebefektetés, valamint 220 milliós államilag támogatott Széchenyi Turisztikai Kártya-hitel az MKB Banktól.

A vállalkozás tavaly 35 millió forint támogatást kapott a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alatt működő Magyar Turisztikai Ügynökségtől – derül ki az éves beszámolóból.

A céggel az állami Szerencsejáték Zrt. 2020. december 21-én 150 millió forintos szponzorációs szerződést kötött, majd december 29-én a Magyar Nemzeti Bank Pallas alapítványa 50 milliós támogatásról döntött – hívta fel a figyelmet korábban a K-Monitor közpénzfigyelő portál. (A Pallas alapítvány az Amerikai-Magyar kulturális kapcsolatok erősítése, workshop a Frost School Of Music-kal közösen, valamint a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok ösztönzése, fejlesztése és a két ország közötti gazdasági aktivitás serkentése elnevezésű rendezvényeken részvételre adott támogatást.)

Exportvédelmi támogatás koncertre

A Szerencsejáték Zrt. volt a főszponzora Havasi Balázs december 29-ei online koncertjének, amelyet az üres Papp László Sportarénából közvetítettek a produkció közleménye szerint a világ közel 50 országába. A program megvalósítását az állami tulajdonú – Szijjártó Péter külgazdasági miniszter felügyelete alatt működő - HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Kft. 17,1 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette. Havasi cége a - járvány miatt nehéz helyzetbe került exportáló vállalkozásoknak meghirdetett - nemzeti exportvédelmi program keretében nyert el külpiacra jutási támogatást. A tavalyi mérlegben "online koncert bevételként” 51,5 millió forintot könyveltek el. Az exportbevételük az előző évi 411 millióról 19,6 millióra zuhant 2020-ban - ez tavaly „online koncert szolgáltatásból” származott.

„Azzal, hogy a koncertet a hatalmas Budapest Sportarénában, a világjárvány második hulláma alatt valósítottuk meg, szimbolikus üzenetet szerettünk volna megfogalmazni: ki kell tartanunk, és összefogással, odafigyeléssel kell megvédeni egymást – idézték Havasi Balázst a közleményben.

Symphonic Concert-adatok (millió forint)
Megnevezés
201820192020
Ért. nettó árbevétele931,2985,5247,9
Egyéb bevétel0,3208,852,1
Anyagjellegű ráfordítások849,61016,5459,0
Személyi ráfordítások27,220,515,7
Egyéb ráfordítások15,536,33,6
Üzleti eredmény24,8108,2-187,1
Adózás előtti eredmény20,0106,5-183,8
Adózott eredmény19,097,5-184,3
Saját tőke75,3172,838,4
Eredménytartalék53,372,3169,8
Kötelezettségek394,9344,21044,1*
*ebből 200 MFB-s tőkebefektetés, 203 Széchenyi kártya-hitel, 7 beruházási hitel, 252 támogatások, 211 vevői előleg. Forrás: E-beszámoló

250 milliós tőkebefektetés az MFB-csoporttól

A Symphonic Concertbe tavaly december 15-én beszállt a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) cégcsoportjához tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt MFB KKV Tőkealap.

A tőkealap 50 millió forintot pénzbeni vagyoni hozzájárulás és további 200 millió forintot tagi kölcsön formájában bocsátott a társaság rendelkezésére, a kölcsön futamideje 7 év – derül ki a céges beszámoló kiegészítő mellékletéből. (A cégadatok szerint 2021 februárjától már az MFB Vállalati Beruházási és Tranzakciós Magántőkealap a kft. befektetője - ezt az MFB tavaly hozta létre, hogy likviditáshoz juttassa a pénzügyi gondokkal küzdő nagyvállalatokat.)

Turisztikai hitel az MKB-tól

A cég új hitelszerződést is kötött 2020. december 17-én az MKB Bank Nyrt.-vel az államilag támogatott Széchenyi Turisztikai Kártya-program keretében, 220 millió forint összegben. (Ezt az állami kamat-, kezességi díj- és költségtámogatásban részesített szabad felhasználású, 1-3 éves futamidejű folyószámlahitelt a koronavírus-járvány és a veszélyhelyzet miatt nehéz helyzetbe került turisztikai vállalkozások vehetik fel.) „A Széchenyi Turisztikai Kártya kiváltásának célja a Széchenyi Kártya és az MKB Likvid forint folyószámlahitel szerződés alapján fennálló tartozás és járulékainak törlesztése (hitelkiváltás) volt” – írja a cég a 2020-as beszámolójában.

Ezzel igyekeznek áthidalni azt, hogy a 2020-ra tervezett koncerteket 2021-ben meg tudják tartani. A tavalyi koncertekre fizetett előlegek egy részét visszakérték, egy része pedig a későbbi koncertek során kerül felhasználásra – írta a cégvezető a beszámoló kiegészítő mellékletében. Havasi Balázs 2021-es koncertnaptárában május végére és őszre vannak meghirdetve amerikai és lengyel előadások, Budapestre decemberre.

Nincs osztalék

Havasi egyszemélyes cége, a főtevékenységként hangfelvétel készítésével és kiadásával foglalkozó Havasi Entertainment Nemzetközi Zenei Jogkezelő, Kulturális Fejlesztő és Koncertszervező Zrt. is megsínylette tavaly a járványt: a nettó árbevétele a 2019-es 100 millió forintról 12 millióra esett, az adózott eredménye 144 millió után egymilliót mutatott. A két dolgozót foglalkoztató társaság 2019-ben még 100 milliós osztalékot fizetett a tulajdonosának, tavaly erre nem került sor.

Évi 150 milliós támogatás a külügytől

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a korábbi években is kiemelkedő összegű támogatást juttatott Havasi cégének: elsőként a 444.hu hívta fel a figyelmet arra, hogy három év alatt, 2016-2018-ban összesen 450 millió forintot kapott a Symphonic Concert a minisztérium honlapján közzétett szerződéses adatok szerint. A társaság 2019-es beszámolójában az áll, hogy az évben is kaptak 150 milliós támogatást a külügytől (ennek azonban nincs nyoma a minisztérium 2019-es szerződései között). A külügy 2016-ban művészeti produkció megrendelésére, 2017-ben a "Havasi Landmark World Tour - A magyar kultúra estje a modernitás és az innováció jegyében elnevezésű" eseménysorozatra, 2018-ban pedig Havasinak a gdanski Ergo Arenában rendezett koncertjére adott állami támogatást.)

A Symphonic Concert tavaly átlagosan 5,2 főt foglalkoztatott, nekik 13,5 millió forint bért fizettek, az évi átlagkereset 2 568 000 forint volt. A próbaidős dolgozót elbocsátották, a többi alkalmazottnál igénybe vették a járvány miatt bevezetett járulékkedvezményt. A kiadásokat csökkentették, ez érintette az irodabérleti díjat, a céges telefonhasználatot és az autók üzemeltetését is.

A koncertcég tulajdonosai (üzletrész arány, szavazati jog):

  • Havasi Balázs - 70,54 százalék
  • Marjai Csaba producer - 23,51 százalék
  • Váradi-Szabó András ügyvezető - 4,95
  • MFB Vállalati Beruházási és Tranzakciós Magántőkealap - 1 százalék (a befektetőnek az osztalék 50 százalékára osztalékelsőbbségi joga van 100 millió forint feletti adózott eredménynél, az alatt - ha kezdeményezi az osztalékfizetést - a 100 százalékára)

A zenekar rendelt szolgáltatást a Symphonictól

Az Állami Számvevőszék 2017-ben hivatalból kezdeményezett jogorvoslati eljárásokat közbeszerzés mellőzése miatt a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar Közhasznú Nonprofit Kft. együttműködési (koprodukciós) szerződései miatt, amelyeket 2012-2015-ben kötöttek két céggel Havasi Balázs decemberi sportarénás koncertjeinek színpadra állítására. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) határozatai szerint a Budafok-Tétény XXII. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő Dohnányi zenekar jogtalanul mellőzte a közbeszerzési eljárásokat, amikor a koncertek megvalósítására szerződést kötött Havasi cégével, a Symphonic Concerttel rendezvényszervezésre és reklámszolgáltatásra, valamint a Leon Kft.-vel technikai lebonyolításra. A négy évben a szerződések összértéke nettó 458 millió forint volt, ebből a Symphonic részesedése 344 millió forint. A decemberi dupla koncerteken Havasi a Dohnányi zenekarral együtt lépett fel, az ő cége biztosította a helyszínt, az engedélyeket, a zongoristát és a szólistákat, valamint szervezte és finanszírozta a reklámkampányt. A cégéhez folyt be a jutalékkal csökkentett jegybevétel 90 százaléka.

A Dohnányi zenekart működtető cég a KD határozatainak felülvizsgálatát kérte a Fővárosi Törvényszéktől, amely megismételt döntőbizottsági eljárások után ítéletében megállapította, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő cég a szerződések megkötésekor hatályos (régi) közbeszerzési törvény szerint ajánlatkérőnek minősült, és a leszerződött szolgáltatások összértéke meghaladta a közbeszerzési értékhatárt. Ugyanakkor a bíróság azt is kimondta, hogy a KD a szerződések érvénytelenségének megállapításával és annak jogkövetkezményeivel kapcsolatos hatásköre nem terjedt ki a 2018. január 1-je előtti jogviszonyokra – így a bíróság megsemmisítette a KD-nek a szerződések semmisségét megállapító és az érvénytelenség jogkövetkezményeként bírságot kiszabó rendelkezéseit.