Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szervezet kutatása szerint ugyanis mintegy tízezer pár halasztotta őszre az esküvőjét a tavaszi koronavírus-időszak kijárási korlátozása miatt. Ezeket az esküvőket is érinti a szeptember 18-án kihirdetett, szeptember 19-től hatályos 431/2020-as kormányrendelet, amely gyakorlatilag szembemegy a magyar esküvői hagyományokkal, és így ellehetetleníti az esküvőket - immár másodszor.

A helyzet kezelésére kidolgozott megoldási javaslatokat és a konkrét, a 23 órás zárást figyelembe vevő forgatókönyvet itt olvashatják el a most újra bajba került menyasszonyok és vőlegények - közölt a szövetség.

Ráadásul a Ceremóniamester Szövetség arra hívja fel a jogalkotó figyelmét, hogy a kormányrendelet jogharmonizációs hibákat rejt - amelyek például olyan helyzetet teremtenek, hogy ugyanazon az esküvőn egy az adott szállodában megszálló esküvői vendéget enged kiszolgálni, míg aki nem száll meg, azt nem.

A szervezet azt javasolja a kormánynak, hogy engedélyezze: 23 után is lehet tartózkodni az esküvőkön - ezzel feloldva a jogi paradoxont és segítve a több ezer, családdá válni vágyó fiatal pár esküvőjét.

A probléma alapja, hogy az ominózus kormányrendeletet nem kell alkalmazni a családi eseményekre, így azokon 23 után is lehet tartózkodni. Csakhogy a jogszabály egy másik pontja kimondja: egyetlen vendég sem tartózkodhat a vendéglátó üzletben 23 óra után. Ez azonban a vendéglátó üzletekre vonatkozik, a szálláshelyek éttermére, bárjára nem. A kereskedelemről szóló törvény és más jogszabályok szerint ugyanis a száláshelyen megszálló vendég nem tartozik a 431/2020-as kormányrendelet 23 órás szabálya alá - ugyanis a szálloda étterme a vendég számára nem vendéglátó üzlet, hanem a szálloda szálláshellyel együtt kínált egyéb szolgáltatása.

Így a hotelben/szálláshelyen nem megszálló vendégekre viszont vonatkozik az esti 11 órás korlátozás, mivel számukra az szálloda étterme vendéglátó üzlet, ahol csak mint utcáról betérő vendég veszik igénybe az étkezést. Miközben tehát a szállóvendéget este 11 után is ki lehet szolgálni, a külsőst nem.