Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sorra függesztik fel a hazai hitelintézetek egyes lakossági hiteltermékek értékesítést. Március 19-től elvileg nem lehet olyan személyi hitelszerződést kötni, amelynél a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéke nagyobb mint a jelenlegi jegybanki alapkamat plusz 5 százalékpont, vagyis 5,9 százalék. Mivel a piaci verseny ellenére is az átlagos thm-ek ennél a hiteltípusnál jóval magasabbak voltak, jellemzően kétszer ekkorák, a bankoknak át kell gondolniuk, milyen ügyfélkör az, amelyik ilyen alacsony kamat mellett rentábilisan hitelezhető.

Moratórium van, hitel nincs

A mostani válságban ez nem könnyű, a korábban alacsony kockázatúnak tartott ügyfelek is tömegesen válnak fizetésképtelenné. Rajtuk segít a törlesztési moratórium, ami legalább az év végéig felfüggeszti a törlesztőrészletek beszedését. A programba minden lakossági ügyfél mától automatikusan bekerül, aki törleszteni akar, annak külön kérvényeznie kell majd. Mindazonáltal megéri fizetni annak, aki tud, hiszen ha lejár a moratórium, a kölcsönt és a felhalmozott kamatokat vissza kell majd fizetni, a kamatok pedig az év végéig tovább ketyegnek.

Rulírozó hiteleknél nem is biztos, hogy felfüggesztik a törlesztést, hiszen egy hitelkártyánál vagy folyószámlahitelnél a felhalmozódó kamatok végül nagyobb nehézséget okozhatnak az adósnak, mint az, ha fizetné a hitelt. Új hitelkártyához vagy folyószámlahitelhez azonban nem lesz könnyű hozzájutni. Több bank is felfüggesztette ugyanis a fogyasztási hitelek forgalmazását mától.

Az MKB-nál nincs személyi hitel, hitelkártya és folyószámlahitel, az OTP is közölte, bizonyos lakossági hiteltermékek értékesítését, de a babaváró támogatást továbbra is nyújtják. Az Erste is azt üzeni honlapján, a személyi kölcsönöket átmenetileg nem értékesíti, új termékek fejlesztésén dolgozik.

Féláron kellene adni

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt várja el, és a kormányrendeletben is az áll, hogy a személyi hitelek thm-je maximum 5,9 százalékos lehet. A személyi hitelek átlagos thm-je viszont januárban 13,41 százalékos volt, több mint a duplája ennek. Annak dacára volt ilyen magas a kamat, hogy a bankok között nagy volt a verseny, és az ügyfelek fizetőképesek voltak.

A biztonságosan hitelezhető ügyfélkör azonban megcsappant, sőt a bankok már a járvány kitörése előtt arra számítottak, romlani fog a lakossági fogyasztási hitel portfóliójuk. Az, hogy felfüggesztették a kvázi megtiltott, magasabb kamatozású termékek értékesítését, érhető, sőt megfelel a jogszabályoknak.

A Takaréknál van hitel

Néhány bank nagyon gyorsan lépett. A Takarékbanknál most is folyamatosan lehet igényelni a személyi hiteleket, amelyek feltételeit a veszélyhelyzet miatt hozott kormányzati intézkedések részletszabályainak megfelelően módosítani fogják, így kiküszöbölhető, hogy akár átmeneti időre is fennakadás legyen a személyi hitelek igénylésénél - írják.

Az ügyfelek az első időszakban még a korábbi nyomtatványokon adhatják be a kérelmeket, a szerződések viszont már az új feltéteket tartalmazzák majd. A rendkívüli időszakban alkalmazott hitelfeltételekről szóló részletszabályok megjelenését követően a Takarékbank szakemberei napokon belül átállítják a banki folyamatokat és rendszereket, a szerződések már az új szabályok szerint lépnek hatályba, de a hiteligénylés addig is folyamatos.

A K&H holnapján is az új thm-ek szerepelnek már, igaz, a kalkulátor még magasabb értéket dob ki. A hitel még nem kapható, egyelőre dolgoznak a feltételein.