Peter Pellegrini leköszönő kormányfő bejelentette, hogy pozitív koronavírus-tesztet eredményezett egy Malacka községből származó férfi mintája. Ezzel ő Szlovákia első fertőzöttje - derül ki az Új Szó cikkéből.

A férfi maga nem járt külföldön, viszont fia elutazott Velencébe. Most őt is vizsgálják, valamint próbálják felderíteni, hogy kikkel találkoztak a fertőzöttek, minél hamarabb megkezdik az érintettek vesztegzár alá vonását. A fertőzött személyt a Kramáre kórházban kezelik a Novy Cas szerint.

Az országban már több tucatnyi embert vizsgáltak a Covid-19 gyanújával, de eddig egyetlen beteget sem találtak.

Pénteken nemcsak Szlovákiában, Szerbiában is megjelent a betegség. Az ottani fertőzöttről annyit közöltek, hogy egy vendégmunkásról van szó, aki vélhetően Budapesten fertőződött meg. Ennek esélyét egyelőre vizsgálják a hatóságok.

Magyarországon eddig négy regisztrált fertőzött van: két iráni diák, az egyikük barátnője, valamint egy 69 éves Debrecenben élő brit férfi. Péntek délután egy embert a pestszentlőrinci rendelőből vitték el a mentők, az intézményt éppen fertőtlenítik.

Ezen a térképen folyamatosan frissül a fertőzöttek száma, valamint az érintett országok köre: