Az esztergomi Suzuki-gyár például a cég legutóbbi közlése szerint április 29-én, azaz szerdán indította volna újra egy műszakban a gyártósorait, ám a hétvégén azt közölték a dolgozókkal, elhalasztják az indulást - tudta meg László Zoltántól, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnökétől a napilap.

A középvezetők számára szerdán lesz egy tájékoztató illetve képzés, csütörtökön pedig sorokat töltenek fel. A termelés viszont várhatóan csak hétfőhöz egy hétre, azaz május 4-én indulhat ismét újra - a korábbi terveknek megfelelően csupán egy műszakban.

A Magyar Suzuki Zrt. április közepén még azt közölte: az esztergomi gyárban előreláthatóan április 27-én indítja el termelését egy műszakos munkarendben, majd április 22-én már április 29-ét, azaz szerdát jelölték meg indulási időpontként.

László Zoltán szerint nem egyedi esetről van szó az autóiparban. A többi nagy autógyár is küszködik az újraindulással, sorra módosítják a nyitási forgatókönyveket, az egyes lépcsőfokok rendre tolódnak, és ugyanez igaz a kisebb üzemekre is. A háttérben az ellátási lánc akadozása áll, ami miatt nincs elég alapanyag vagy alkatrész. Az egyik üzemben pedig azért nem tudott a napokban elindulni a munka, mert a "kényszerszünetben" lecserélték a gyártósorokat, az új gépsorokhoz szükséges vezérlőpanel azonban nem érkezett meg.

Frissítés: Cáfol a cég

Ahogyan azt a 2020. április 22-én kiadott hivatalos közleményünkben bejelentettük, április 29-én a Magyar Suzuki Zrt. újraindítja a termelést. Akárcsak a Magyar Suzuki, a vállalat partnerei és beszállítói mind felkészültek a gyártás újraindulására. Jelen álláspont szerint nem számítunk fennakadásokra vagy nehézségekre az ellátási láncban, beszállítóink teljesíteni tudják a vállalat igényeit - közölte hétfő délután az autógyártó.