A közbeszerzés módosítását az ajánlatkérő Budapest Főváros Önkormányzata tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben.

A főváros tavaly írt ki tendert a szóban forgó munkára. Ebben - egyebek mellett - 1776 méter hosszú vasbeton alaptest és vasbeton árvízvédelmi fal építése, továbbá 280 méter töltésmagasítás szerepelt.

A közbeszerzést júliusban nyerte meg a Swietelsky Építő Kft.  1 milliárd 801 millió forinttal.

A módosítás indoka az, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Barát patak torkolatára tervezett egy műtárgyat, de a szóban forgó védelmi vonal nem ér el odáig. A főváros megkereste a vízügyet, akinek nincs pénze a hiányzó szakasz megépítésére, így azt - a korábbi közbeszerzés módosításával - átvállalta az önkormányzat. Így a vasbeton védvonal 1776 méterről 1834 méterre hosszabbodik, továbbá 678 méter hosszban szélesíteni kell a töltés koronáját és meg kell építeni mintegy 20 ezer négyzetméternyi falat is. Emiatt lett az új építési költség 2 milliárd 263 millió forint.