Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szombaton ülésezik a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöksége, ahol előkészítik az új elnök megválasztásának szabályait. A cég ellátási körzetéhez tartozó 116 településén október végén kialakult szemétkáosz miatt ugyanis az eddigi elnök, Gémesi György gödöllői polgármester november 5-én lemondott tisztségéről, mert a fideszes polgármesterek a leváltását kezdeményezték.

Az elnökségi ülést még Gémesi György fogja levezeti. A szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként még ő áll a társulás élén.

A Napi.hu információi szerint az elnöki pozícióra pályázatot írhatnak ki, amelyen a 116 település polgármestere közül bárki indulhat Váctól Aszódig. Az új elnököt egy vagy több jelölt közül végül az önkormányzati társulás közgyűlése fogja megválasztani december 1-jén.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szükségellátás keretében kötelezte a gödöllői központú Zöld Híd Kft.-t - amely október 25-én állította le a szemétszállítást finanszírozási okokra hivatkozva -, hogy a megszokott rendben szállítsa el a településekről a kommunális, azaz vegyesen gyűjtött hulladékot. A szolgáltatás anyagi fedezetét a kormánytól kapott plusz forrásból a katasztrófavédelem biztosítja. A kukakáosz valódi oka ugyanis az, hogy az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató nem kapta meg eddigi munkája fedezetét a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-től., amely a fennállásának rövid időszaka alatt több 10 milliárd forintra rúgó tartozást halmozott fel.