Korábban már a Ryanair, az EasyJet, a WizzAir és a K&H bank is bejelentette, hogy a magyar kormány "extraprofit-adója" miatt árat, illetve díjat emelnek, Németh Szilárd az állami tévében viszont leszögezte: azok a cégek, akik a különadót a lakosságra hárítják, kemény büntetésekre számíthatnak - hangzott el az ATV Híradóban.

"Mi meg azt mondjuk, hogy nem nem így lesz, hanem ezért komoly büntetések fognak járni, és ez mind mehet bele, véleményem szerint a rezsialapba" - fogalmazott a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos.

Az ATV Híradónknak nyilatkozó adószakértő szerint azonban nincs olyan jogszabály, ami alapján bárminemű büntetést ki lehetne szabni az érintettekre. Az állam a jelenlegi jogi eszközökkel nem tudja megakadályozni, hogy az adók ne a fogyasztókat terheljék.

Nyilvánvaló, hogy ha nekem van egy kötött szerződésem, amelyben az árat rögzítették, akkor ezt az árat nem lehet utólag módosítani, hacsak az eladóm nem írta elő a szerződésben jogosult árat módosítani, például adóváltozások esetén - mondta Vadász Iván adószakértő. Okulva a múltból, a bankok és a vállalatok többsége mindezt megtette korábban.