Az alapkezelő a csütörtöki közleménye szerint 150 millió forintos tőkeemeléssel 36,6 százalékos részesedést szerzett a Detka Oktató Kft.-ben, 150 millió forint tagi kölcsön nyújtása mellett. A repülőtéri tűzoltóképzéssel foglalkozó társaság résztulajdonosa a debreceni légikikötő üzemeltetését és fejlesztését biztosító Xanga-csoport is.

A debreceni Gróf Széchenyi Ödön Tűzoltó Kiképző Akadémia létesítését azzal indokolták, hogy a repülőterek mellett nélkülözhetetlen a jól képzett tűzoltó szolgálat is, ilyen célú oktatóbázist azonban Kelet-Európában egy cég sem működtet. Hozzátették, hogy a debreceni repülőtér utasszáma 2011-2018 között évi 18 ezerről 360 ezerre emelkedett. A város és vonzáskörzetének forgalmát nagy mértékben növelheti Debrecen járműipari központtá válása, részben a BMW-gyár beruházásnak köszönhetően.

A közlemény idézi az SZTA elnök-vezérigazgatóját, aki tőkebefektetői lehetőségeket lát az exportképes valamint a beszállító kis- és középvállalkozásokban. Csuhaj V. Imre hozzátette, hogy a tőkeági támogatás a legkorszerűbb ipari megoldások bevezetéséhez is hozzájárulhat.

Az SZTA augusztus végén, nyílt közbeszerzési eljáráson a Magyar Fejlesztési Bank tenderén nyerte el az Irinyi I. Kockázati Tőkealap kezelésének jogát, annak uniós és költségvetési forrásaiból a hátrányos régiók cégeit támogathatja, 7,47 milliárd forintos keretből. A korábban indult, szintén az alapkezelő által menedzselt, 8 milliárdos kerettel rendelkező Irinyi II. alap a közép-magyarországi vállalkozásoknak nyújt támogatást.

Az Irinyi-alapok a kis- és középvállalkozások tőkeági finanszírozásával a magasabb hozzáadott értékű termelést, a kutatás-fejlesztést segítik. Támogatásaira különösen a jármű- és gépgyártás, az egészségiparban és a zöldgazdaság vállalkozásai, vagyis a hosszú távú újraiparosítási stratégia kiemelt ágazatai számíthatnak.

A Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. öt tőkealapján keresztül közel 71 milliárd forintnyi forrást menedzsel, alapjai már 105 befektetési tranzakciót hajtottak végre - olvasható a közleményben.