Hatalmas az érdeklődés a bankoknál a támogatott lakásfelújítási hitel iránt. Ez nem meglepő, hiszen egy nemrégiben készített reprezentatív kutatás eredményei szerint a lakosság csaknem egyharmada tervezi, a másik harmada pedig lehetségesnek tartja, hogy a következő két évben belevág otthona felújításába - közölte az OTP Bank. Az összes megkérdezett körében a válaszadók 15 százaléka mondta biztosra vagy valószínűre, 22 százaléka pedig lehetségesnek, hogy igénybe veszi a költségek legfeljebb felét fedező, idén januártól elérhető otthonfelújítási támogatást, amelynek összege nem haladhatja meg a 3 millió forintot. A felmérésből az is kiderült, hogy a pályázók harmada hitelből teremtené elő a tervezett munkák elvégzéséhez szükséges összeget.

Jóformán mindenhol elérhető

A hatalmas ügyféligényre való tekintettel, a bankok egymással versengve indították el a hitelkonstrukciót. Több hitelintézet, például a Takarékbank, a K&H, az Erste vagy a Gránit Bank már február 1-jén elkezdte a termék forgalmazását, de elérhető még a kölcsön egyebek között a Raiffeisennél, az MKB-nál, a Budapest Banknál, az UniCreditnél és az OTP-nél is. 

Különutas maradt a CIB Bank, amely úgy döntött, a széles körű ügyféligények gyors kiszolgálása érdekében a meglévő 5 és 10 éves kamatperiódusú szabad felhasználású jelzáloghitelét kínálja kamatkedvezménnyel a lakásfelújítást tervező ügyfeleinek. A konstrukció a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott kamattámogatás mellett igényelhető otthonfelújítási hitelnél ugyan magasabb kamattal rendelkezik, azonban nagyobb rugalmasságot ad azzal, hogy az ügyfeleknek az igénylése esetén nincs arra vonatkozó kötöttsége, hogy a felújítási munkálatok egy éven belül történjenek meg, azok befejezése később is lehet.

Ha az ügyfél igénybe kívánja venni az Otthonfelújítási Támogatást, természetesen figyelembe kell venni az igénylési határidőt ennél a kölcsönnél is. A bank által újonnan bevezetett kamatkedvezmény vállalkozói szerződés mellett költségvetési terv benyújtásával is igényelhető. További előnye a kölcsönnek, hogy akár 10 millió forintig igényelhető, és a futamideje 20 év is lehet. Egyszeri díjmentes előtörlesztést a CIB is engedélyez 3 millió forintig, vagyis az állami támogatás ingyen betörleszhető a kölcsönbe. És persze az is tudja igényelni, aki nem jogosult az állami támogatásra. 

A többségnek azért jobb a támogatott hitel

A hitelfelvevők többsége a támogatott hitelnél a maximum környéki, 6 millió forintos összeget igényli. Ez a helyzet a Raiffeisennél, az UniCreditnél az eddig befogadott 120 kérelemnél átlagosan 5 millió forintos összeget kértek, a Takarékbanknál 4,8 millió forint az átlagosan igényelt hitel, és 2,5 milliárd forintnyi befogadott kérelemnél tartanak. A Gránit Banknál az ügyfelek többsége a maximális összeget igényli, az Ersténél tízből hét ügyfél kér 6 millió forintot. A K&H-hoz eddig több, mint 6 milliárd forint értékben érkezett felújítási hitel iránti érdeklődés, ebből több, mint 3 milliárd forintot fogadott már be és 750 millió forintot folyósított, az átlagos összeg pedig 5 millió forint körül van. A Budapest Banknál 5 és 6 millió forint között van az átlagos hitelkérelem. 

A kedvezményes kamattámogatásos otthonfelújítási hitel mellett főleg az alacsony hitelköltség szól. A kölcsön kamata a támogatásnak köszönhetően 3 százalékos, a teljes hiteldíjmutató is ennek megfelelően alacsony. Sokan vannak azonban, akik mégsem ezt a hitelt választják lakásfelújításhoz.

A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy a felújítási célú piaci jelzáloghitel igénylését ügyfeleink egyszerűbbnek tartják, mint a kamattámogatott otthonfelújítási kölcsönét. Ezt általában az utóbbi esetében benyújtandó, jogszabályban előírt komplex dokumentációval és bizonyos elvégzendő feladatokkal indokolják

- magyarázzák az UniCredit szakértői. A bank szerint emellett igen fontos szempont ügyfeleink döntésében, hogy a hitelintézet felújítási célú piaci jelzáloghitele jelenleg kedvezőbb kamattal igényelhető, mint a támogatott kölcsön.

A felújítási hitel alternatívái között ott van még a Babaváró támogatás is, illetve sok banknál elérhető kedvezményes személyi kölcsön is ilyen célra. Utóbbi előnye lehet, hogy gyorsabban folyósítják, nincs szükség értékbecslésre, és nem jegyeznek be jelzálogjogot az ingatlanra. Vannak emellett jelzáloghitelek is felújításra piaci alapon, ezeket általában azok választják, akik nem felelnek meg a támogatott hitel jogszabályi feltételeinek, vagy nem elég nekik a 6 millió forint, esetleg a tízévesnél hosszabb futamidőt szeretnének - mondják az MKB szakértői. 

Halasztott törlesztés

Bármelyik hitelt is választja az ügyfél, amikor megkapja az államkincstártól a támogatást, azt betörlesztheti a kölcsönbe úgy, hogy csökkentse a tőketartozást. Fontos szabály, hogy csak abban az esetben maradnak jogosultak a kamattámogatásra (a 3 százalékos fix kamatra) a hitel teljes futamideje alatt, ha az államkincstártól érkező visszatérítés eléri a hitelösszeg legalább 25 százalékát. Az otthonfelújítási támogatott hitel igénybevétele esetén a támogatást csak a hitel előtörlesztésére lehet felhasználni, a többi hitelnél a hitelfelvevő maga dönti el, hogy előtörleszti a kölcsönt a támogatásból, vagy másra fordítja. 

A kötelező előtörlesztés ötletén felbuzdulva az OTP egy érdekes, halasztott tőkefizetésű konstrukciót is ajánl az ügyfeleinek. Az első évben csak kamatot számol fel a bank a hitelre, így egy 6 millió forintos kölcsön esetében a havi törlesztőrészlet 15 ezer forint körül indul, normál esetben 58 ezer forint körül lenne. Ha megérkezik az államkincstártól a várt 3 millió forintos támogatás, akkor a tartozás feleződik, így a fizetendő kamat is nagyjából a felére csökken. Az OTP példaszámításában, ha a 10. hónapban érkezik be a 3 millió forint, akkor az első év utolsó két hónapjában 7604 forint lesz a törlesztőrészlet. Ezt követően a 3 millió forintos tartozást a következő 9 évben 31 788 forintos részletekkel kell visszafizetni.

A másik lehetőség, hogy az ügyfél nem él ezzel a halasztott tőkefizetési lehetőséggel. Ebben az esetben 58 052 forintos részletekkel indulna a hitele, amely a 11. hónaptól 27 011 forintra csökkenne.