Október 27-én rögtön két újdonsággal készült a Ryanair: a mai naptól heti négy alkalommal Tel Avivba, heti kétszer pedig a finn Lappeenranta városába repít el az ír diszkont légitársaság. A dél-finnországi Lappeenranta először szerepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről elérhető járatok között - derül ki a budapesti reptér közleményéből.

Emellett a Ryanair október 28-tól a lengyelországi Poznanba is indít gépeket heti két alkalommal. Majd a rákövetkező nap két portugál város, Portó és Lisszabon válik elérhetővé. Szintén a téli menetrend életbelépését követően indul a bordeaux-i, göteborgi, luxemburgi, odesszai és toulouse-i légijárat.

A Wizz Air is új városokkal köti össze Budapestet a téli menetrendben: október 30-tól heti két alkalommal Oroszország legrégebbi városába, Kazánba, majd november 2-től az ukrán kereskedelmi központba, Odesszába lehet heti kétszer eljutni. November 8-tól továbbá Birminghambe indít járatot az angol Jet2.com légitársaság, decemberben pedig indul a Wizz Air edinburghi járata is. 2020 januárjában a Ryanair nyitja az új járatok sorát az ukrajnai Kharkivval.

Az újdonságok mellett a légitársaságok járatsűrítésekkel készülnek:

Járatsűrítések
LégitársaságDesztinációJáratok száma S19Járatok száma W19
Austrian AirlinesBécsheti 17heti 20
EurowingsStuttgartheti 11heti 18
RyanairEdinburghheti 3heti 7
RyanairPáfoszheti 2heti 5
RyanairPrágaheti 6heti 9
Wizz AirDubaiheti 3heti 7
Wizz AirTel Avivheti 10heti 14
Wizz AirMarosvásárhelyheti 2heti 7
Forrás: Budapest Airport