A hivatal elsődleges feladata, hogy összehangolja és ellenőrizze a kormányzat reklámokkal és pr-kommunikációval kapcsolatos közbeszerzéseit egységes és szabályozott célkitűzések alapján - írta az Index az MTI-ben megjelent közleményre hivatkozva. A kormányzat indoklása szerint a cél a kommunikációs kiadások ésszerűsítése és hatékonyabb felügyelete.

A hivatal fogja irányítani szinte a teljes államigazgatás reklámköltéseit (évi több tízmilliárd forint), alá tartoznak majd a minisztériumok, a központi államigazgatási szervek és azok irányítása alá tartozó országos, területi és helyi illetékességű költségvetési szervek, továbbá azon állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek, amelyek fölött az állam közvetlenül vagy közvetetten meghatározó befolyást képes gyakorolni.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatalt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter fogja irányítani.

A kormány szeptember 5-án hozott határozatot az újabb terület közontosításáról, a központi kommunikációs hivatal létrehozásával kapcsolatos feladatokról. E szerint a kormány "egyetért azzal, hogy az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció megvalósítása érdekében - a Magyar Nemzeti Bank, az önálló szabályozó szervek, valamint az autonóm államigazgatási szervek kivételével - a központi költségvetési szervek, valamint a többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek reklám, pr- és kommunikációs feladatait egy központi kommunikációs hivatal lássa el"

Döntöttek arról is, hogy módosítják a közbeszerzési törvényt, hogy a kormányzati kommunikációs feladatok ellátásával kapcsolatos közbeszerzésekre (termékek, szolgáltatások vásárlása) központosított eljárást lehessen alkalmazni.